https://kolorline.hu/A lényeg a kiszámíthatóság

A lényeg a kiszámíthatóság

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

2018. „Győzelem vagy Szibéria” címmel lakossági fórumot szervezett az MSZP helyi szervezete május 19-én az Egressy klubtermében.

Az eseményen Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere köszöntötte a meghívott előadókat. Elsőként Lengyel László politológus, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. A politológus elmondta: a jelenlegi egyszemélyi, politikai hatalom azt sugallja, hogy ma már csak erővel lehet elérni bármit az életben, majd kiemelte: a 2018-as választások fő témái többek között a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése, a munkahelyteremtés és a szociális védelem megerősítése, valamint a korrupció visszaszorítása lesznek.

A fórumon Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke azt hangsúlyozta, hogy az állítások ellenére Magyarország nem teljesít jobban, mert nem olyan horderejű dolgokra költi a pénzt, amire kellene, mint például a stadionok építése.

Az esemény zárásaként Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke szerint; ha a baloldal kormányra kerül, alapvető feladata lesz, hogy megvédje a munkavállalókat, csökkentse sérülékenységüket és újraépítse a bizalmat a munkaadók és a munkavállalók, valamint az állam és a szakszervezetek között.

További híreink

Választások — 2024. június 9.

Dátum: 2024. ápr 17. 13:36

Idén június 9-én helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek. Cikkünk a legfontosabb tudnivalókat folyamatos frissítés mellett tartalmazza. A kazincbarcikai választópolgárok megtudhatják, mik a határidők, és 2024-ben hogyan alakul a városban a választókerületeknek, valamint a szavazóköröknek a listája.

Jövőbe mutató partnernap a 35 éves Humán Kft.-nél

Dátum: 2024. ápr 16. 20:39

Az első nagyszabású partnernapját tartotta április 12-én Kazincbarcika 35 éves informatikai cége, a Humán Kft. Az eseményen résztvevők megismerhették a vállalat régi és új szolgáltatásait, valamint fejlesztéseit.

Vármegyei Diákolimpia elődöntőn mérkőztek Borsod ifjú labdarúgói

Dátum: 2024. ápr 16. 15:24

A Diákolimpia labdarúgás vármegyei elődöntőjének adott otthont városunk a napokban. Kazincbarcika, Ózd és Edelény legtehetségesebb fiatal sportolói versenyezhettek, összesen 120-an, 12 csapatban. A cél a legjobbak kiválasztása volt a vármegyei döntőre. A kazincbarcikaiak most is bravúrosan teljesítettek.

TÉRKÉPPEL — Nem áll meg a munka az Újkazinc városrészen és a Paál László utcán sem

Dátum: 2024. ápr 15. 18:57

Az Újkazinc városrészen április 17-től (szerdától) aszfaltmarással folytatódik az útfelújítás, a Paál László utcán pedig ugyanekkortól egy szakasz lezárásra kerül. Mint arról már többször is beszámoltunk: Kazincbarcikán összesen 2,5 km út kap teljesen új aszfaltot.

KolorTV élőben

Programajánló

Babakiállítás

Mezey István Művészeti Központ

Szárazon megúszós Vízikomplexum-bejárás

Vízi komplexum

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk