https://kolorline.hu/A megoldásokra törekednek

A megoldásokra törekednek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Munkaterv szerinti ülést tartott június 22-én Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A tanácskozáson a grémium huszonkét előterjesztést tárgyalt.

Egy osztállyal kevesebb

A városatyák az ülésen először tájékoztatót hallgattak meg a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola 2017/2018-as tanévében indítható osztályok számáról. A szakmai anyagból kiderült, hogy a jelentkező gyerekek száma miatt szeptembertől csak egy első osztály indul a Dózsa György Tagiskolában.

- Az általános iskolákkal a képviselő-testület mindig kiemelten foglalkozik. Korábban ez fenntartóként és tulajdonosként evidencia volt, most a jogszabályi változások után viszont - bár a szerepünk megváltozott - a tankerület vezetőjével igyekszünk folyamatos és jó kapcsolatot fenntartani, mert fontos számunkra az, hogy a város közigazgatási határain belül lévő nevelési-oktatási intézmények milyen módon látják el feladataikat. A kazincbarcikai állami iskolák minősége a közelmúltban jelentősen megváltozott, hiszen valamilyen formában mindegyiket felújítottuk - fejtette ki véleményét a témáról Szitka Péter polgármester. - Az elmúlt években valamelyest több gyerek maradt vissza az óvodákban, és a gyermekvállalási kedv is eléggé hektikusan alakult. A népesség- és lakosságfogyás érinti az egész térséget és a várost is. Az, hogy a Dózsában idén csak egy első osztály indul, egy figyelmeztető jel, hogy ezzel foglalkozni kell! A pedagógusoknak viszont megnyugtató lehet, hogy célunk Székelyné Varga Mária Ágnes tankerület-igazgató és Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes iskolaigazgató munkáját segíteni, a problémára pedig közösen keresni a megoldást - tette hozzá a város első embere.

- Kazincbarcika lakosainak a száma csökken, egyre kevesebb gyerek születik. Ez a tendencia már a korábbi iskola-bezárásoknál látható volt. A Dózsa György Tagiskola megítélése kiválónak mondható, mégis tény, hogy csökkent a beiratkozók száma. Ez azért is érdekes, mert társadalmi összetételét tekintve ez a település egyik leghomogénebb része, ráadásul itt több fiatal, több család lakik - fűzte hozzá Pogány István önkormányzati képviselő.

A lehetséges okok között felmerült még az egyházi iskolák és más városok intézményeinek elszívó hatása is.

A grémium végül leszögezte: közösen próbálnak megoldást keresni a problémára - többek között - a beiskolázás hosszabb távú támogatásával.

Régi-új igazgató a szolgáltató központ élén

István Zsolt vezetheti a jövőben is a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központot (KSzSzK). Az erről szóló javaslatot a városatyák egyhangúlag fogadták el.

- István Zsolt egy nyugodt, kiegyensúlyozott ember. Higgadt döntések, normális megoldások és abszolút segítő szándék jellemzi. Szakmailag is felkészült, magam is csak támogatni tudom - méltatta a régi-új vezetőt Pogány István.

A képviselő véleményét a polgármester is megerősítette: - István Zsolt az elmúlt időszakban a városvezetéssel, a hivatallal és további intézményekkel együttműködve sikeresen irányította a KSzSzK-t. A pályázatát értékelő független szakértőkből álló szakbizottságban is elismerő szavak hangzottak el vele kapcsolatban.

Szitka Péter hozzátette: az intézményvezető a jövőben is sok kihívással néz majd szembe, de mivel rutinos és megvan hozzá a tehetsége, megfelelően felkészült lesz a feladataira.

Kevesebb zaj

Kisebb vita után fogadták el a városatyák a zaj elleni védelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról szóló javaslatot. Elsősorban a mobil, hangszóróból szóló reklámokat szeretnék ezzel az új szabállyal megszűntetni vagy mérsékelni. A képviselők több jelzést is kaptak elsősorban a családi házas övezetekből, hogy zavarja őket, amikor hétvégén vagy pihenőidőben autóból üvöltve kínálják portékáikat, szolgáltatásaikat egyes árusok, vállalkozók.

- Őszre egy reklámrendeletet kell alkotnia az önkormányzatnak. Ez egyéb más rendeletekkel, döntésekkel összhangban születik majd meg. Az új rendeletben valamennyi reklámtevékenységgel kapcsolatos dolgot - vizuális elemeket, hanghatást - szabályozni kell. Rengeteg panasz érkezett, ráadásul ez a tevékenység bejelentés-köteles, ám idáig ez rendre elmaradt; így most arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy átmenetileg szűnjön meg ez a lehetőség Kazincbarcikán. Meglátjuk, a döntésnek milyen visszhangja lesz, és ha megvan az igény, továbbá objektíven meg tudjuk határozni a kereteit, úgy beépítjük a reklámrendeletbe - magyarázta a változtatás fontosságát Szitka Péter.

Bővítik a temetőt

A legtöbb hozzászólást a helyi temető bővítésével kapcsolatos napirend eredményezte. A jelenlegi koncepció szerint a temető egészen a Nyárfa utcáig kiépülne, ahol új bejáratot is kialakítanának és ravatalozót is építenének.

A Nyárfa utcában élők a koncepcióval nem elégedettek, arra kérik a városvezetést, hogy ne közvetlenül a házaik elé épüljön az új ravatalozó és bejárat, hanem egy, az utca még beépítetlen területén; és ha lehet, akkor egy zöldövezet válassza el őket a kibővített temetőtől. Erről korábban petíciót juttattak el a polgármesteri hivatalba is, valamint a testületi ülésen is ismertették az álláspontjukat a grémiummal.

A polgármester válaszában biztosította a lakók megjelent képviselőit, hogy kéréseiket a lehetőségekhez mérten igyekeznek figyelembe venni.

- Köztudott, hogy a fejlesztések nem ad hoc módon valósulnak meg a városban, hanem kidolgozott stratégiák, koncepciók mentén. Amikor a kiviteli tervek pontosítására kerül sor, akkor az ott élőket be fogjuk vonni, bár tisztában vagyok vele, őket csak az nyugtatja meg, amikor már konkrétan látják, mi valósul meg. Addig koncepciókról és városi feladatokról beszélünk - próbálta türelemre kérni az érintett lakókat a polgármester.

A testület emellett június 22-én megalkotott több rendeletet - többek között az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről, valamint a szabadtéri tűzgyújtás szabályairól; az allergiát okozó gyomnövények elterjedésének visszaszorításáról és a magánterületek karbantartásáról; és elfogadta a KOLORLAB működtetéséről szóló javaslatot is.

Az ülésről bővebb összeállítást június 26-án, hétfőn 18.00 órától a KVTV Testületi napló című műsorban láthatnak, valamint a Kolor7 június 30-ai lapszámában olvashatnak.

További híreink

Új járművek a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet szolgálatában

Dátum: 2024. márc 28. 22:05

Idős autóikat sikerült lecserélniük újakra a kazincbarcikai rendészeknek, így mostantól még gyorsabban és hatékonyabban érhetnek ki a lakossági bejelentések helyszínére, valamint a járőrözésben is eredményesebben vehetnek részt. A fejlesztéseknek még nincs vége.

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk