https://kolorline.hu/Kölyökbuli és beatzene a Kolorfesztiválon

Kölyökbuli és beatzene a Kolorfesztiválon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Tudományos és kézműves játszóház, sportvetélkedő és a Miskolci Illés Emlékzenekar koncertje színesítette az 5. Kolorfesztivál 16. napját.

 

A gyermekprogramok kora délután a Völgy parkban kezdődtek, ahol fizikai kísérleteket, különféle fejlesztő eszközöket és népi játékokat is kipróbálhattak a kicsik, majd a „Kézműves bütyköldében” alkothattak az érdeklődők. A Kolor Kölyöksziget eseményei családi sportvetélkedővel zárultak.


kolyoksziget (1) kolyoksziget (2) kolyoksziget (3) kolyoksziget (4) kolyoksziget (5)

 

Az előadóművészeti rendezvények a Kolorcountry következő állomásán, Szuhakállóban folytatódtak. A rendezvényen Dávid István, a község polgármestere mondott köszöntőt, majd 18 órától a Miskolci Illés Emlékzenekar szórakoztatta a kilátogatókat.
A M.I.E.Z alapítói több mint tíz évvel ezelőtt arra vállalkoztak, hogy a magyar rock-beatzene úttörő zenekarának szellemét, életművét megpróbálják a színpadon életben tartani, és népszerűsíteni az Illés együttes dalait a fiatal korosztály körében is.
A csapat maga mögött tudhatja az Illés együttes tagjainak támogatását, akikkel számos közös koncertet adtak már.

 

 

illés (3) illés (4) illés (6) illés (7) illés (8) illés (9) 

illés

 

Augusztus 17-én a felső-barcikai református templomban a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak hangversenyét tartják 17 órától.
A rendkívül népszerű intézmény tanáraiból több együttes is alakult már, most az 5. Kolorfesztiválon a hangszeres és vokális műfajban is rendszeresen fellépő SeptoForte együttest hallhatják a kultúrakedvelők. Repertoárjuk a középkori zenétől az igényes, könnyedebb műfajig terjed. A hangversenyen e több évszázadot átölelő színes zenei élmenyben lehet részük a koncertre látogatóknak.

További híreink

Nyílt hét a B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézményében

Dátum: 2024. ápr 20. 07:03

Előadások, szakmai programok és nyílt foglalkozások keretében a szülőknek és a szakmai partnereknek mutatkozott be a B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézménye. Egy héten keresztül számos tehetséggondozó és felzárkóztató programot tekinthettek meg az érdeklődők.

Bejárás a Vízi komplexumban — a város vezetői látogatták meg az épülő létesítményt

Dátum: 2024. ápr 19. 23:31

Az elmúlt héten Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, a térség országgyűlési képviselője és a hivatal vezetői kaptak meghívást, hogy bejárják az épülő Vízi komplexumot, miután zárul a beruházás első üteme és kezdődik a második. A látogatást követően most szombaton a lakosság számára is megnyílik a lehetőség egy hasonló programon való részvételre. Az érdeklődés akkora, hogy az első nap nyilvános túráira a helyek pillanatok alatt beteltek.

Ideiglenes költözés a Rózsa úti rendelő felújítása miatt

Dátum: 2024. ápr 19. 21:11

Megújul a kazincbarcikai Rózsa úti rendelő. A munkálatok idejére — április 24-től — a Május 1. út 13. szám alatt található egykori Központi Ügyelet helyén fogadja az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit Dr. Perjési Zsolt.

Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Dátum: 2024. ápr 18. 22:00

Újabb győzelem híre röppent fel a kazincbarcikai férfi röplabda világából. Április 17-én, az Extraligában az 5. helyért játszó GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán maga mögé tessékelte a vendégeskedő Kecskeméti RC csapatot a két sikerig tartó küzdelemben.

KolorTV élőben

Programajánló

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

70 éves a mi városunk! - ovis gála

Don Bosco Sportközpont

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk