https://kolorline.hu/Az esztendő utolsó mérkőzésén a meglepetésben bízik a KBSC

Az esztendő utolsó mérkőzésén a meglepetésben bízik a KBSC

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 21. fordulójában a Vác vendégeként lép pályára a Kazincbarcika. A kék-sárgák szeretnék megismételni az őszi Vác elleni sikerüket.

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Kazincbarcika, hiszen több mint egy hónapja nem győzött a Vitelki  legénység. A barcikai szakvezető úgy fogalmazott: mindig úgy készülnek, hogy egyszer megszakad a rossz sorozat. Ezer sebből vérzik a KBSC, hiszen sok a sérült és kevésbé lehet érezni a csapatban a tüzet, mint szeptemberben, amikor még a 3. helyen állt az együttes. Most 11. a Kazincbarcika, ráadásul  egy jó formában lévő együtteshez látogat, hiszen a Vác most 6. a tabellán. Igaz a két csapat közt mindössze 2 pont a különbség, tehát vasárnap fordulhat a kocka, előzhet a borsodi alakulat. A Vác ősszel Balajti 11-es góljával még vezetett a KBSC ellen, de Takács büntetőből egyenlített és Kanalos a győzelmet is megszerezte a barcikaiaknak.

A két csapat formája majdnem azonos, hiszen bajnoki meccset legutóbb csaknem egy hónapja nyert a Vác a Budaörs ellen, míg a KBSC a ZTE elleni sikere másfél hónappal ezelőtt volt. A Vác hazai pályán, mely „albérlet”, hiszen Budapesten játssza pályaválasztókét mérkőzéseit a Vác, mindössze egyszer szenvedett csak vereséget.  A Kazinbarcika eddig négyszer nyert idegenben, és valamennyi sikere 1-0-s volt. A Békéscsaba, Dorog, Gyirmót és Szeged otthonában nyert ilyen arányban a kék-sárga együttes. A Vác továbbjutott a Magyar Kupában is, ráadásul egy NB I-es élcsapat a Videoton legyőzésével. Minden jel arra utal, hogy a Vác a találkozó esélyese, de éppen ilyenkor szokott felborulni a papírforma, és erre azért most is lehet reménye a sikerre. Vitelki Zoltán Takácsra, Somodira és Benére továbbra sem számíthat, de ha a csapat pontosabb lesz támadásban, és nem pártol el tőle a szerencse, nyerhet idegenben is. A Vác – Kazincbarcika mérkőzés december 10-én vasárnap 13 órakor kezdődik Budapesten a III. kerületi TVE sporttelepén, a mérkőzés játékvezetője Barna Gábor lesz.  

További híreink

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

Idén is pályázhatnak támogatásra a kazincbarcikai vállalkozások — KolorFund 2024

Dátum: 2024. márc 26. 17:00

Zárt ülésen döntött március 25-én Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete arról, hogy idén is segítséget nyújtanak a helyi cégeknek. A KolorFund vissza nem térítendő támogatást kínál a pályázaton megfelelő mikro- és kisvállalkozások számára.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk