https://kolorline.hu/Esélyt mindenkinek

Esélyt mindenkinek

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Sikeres évet zárt a Kazincbarcikai Tankerületi Központ-hangzott el azon a beszélgetésen, melyet január 10-én rendeztek az intézmény tanácskozótermében. Az eseményre meghívott intézményvezetők egy rövid beszámolót is tartottak az iskolákban folyó munkáról és a nyertes pályázatokról is.

A Kazincbarcikai Tankerületi Központ felépítéséről, kiadásairól, a jó gyakorlatokról, a tanulmányi versenyek eredményeiről és a jövőbeni fejlesztési tervekről számolt be Székelyné Varga Mária azon a sajtóbeszélgetésen, amit első alkalommal hívtak életre a tankerület központjában.


fotók: Zele Tímea

Az igazgató érdeklődésünkre elárulta: eredményes évet tudhatnak maguk mögött mind szakmailag mind pedig gazdaságilag.
A tanácskozáson négy intézményvezető is részt vett, akik beszámoltak saját iskolájuk és a KLIK közötti együttműködésről, valamint a nyertes projektekről is.



A legnagyobb pályázatok egyike az „Iskola 2020”, amely két intézmény: a Szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola és a Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola Móra Ferenc Tagintézményének infrastrukturális fejlesztését jelenti mintegy egymilliárd forint értékben.
Székelyné Varga Mária kiemelte: céljuk az egészséges, biztonságos és az esélyegyenlőséget segítő feltételek biztosítása a tanulók számára. A további eredményekről, nyertes projektekről és fejlesztésekről pedig a jövőben is tájékoztatást nyújtanak majd.

További híreink

Babakiállítás Kazincbarcikán – Marilyn Monroe is várja a látogatókat!

Dátum: 2024. ápr 20. 16:00

Álomvilág címmel nyílt tárlat a Mezey István Művészeti Központban. Bondár Marianna gyűjtő 130 különleges babát, illetve számtalan plüsst és nippet hozott el. A látogatók május 26-ig tekinthetik meg a kiállítást.

Nyílt hét a B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézményében

Dátum: 2024. ápr 20. 07:03

Előadások, szakmai programok és nyílt foglalkozások keretében a szülőknek és a szakmai partnereknek mutatkozott be a B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézménye. Egy héten keresztül számos tehetséggondozó és felzárkóztató programot tekinthettek meg az érdeklődők.

Bejárás a Vízi komplexumban — a város vezetői látogatták meg az épülő létesítményt

Dátum: 2024. ápr 19. 23:31

Az elmúlt héten Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, a térség országgyűlési képviselője és a hivatal vezetői kaptak meghívást, hogy bejárják az épülő Vízi komplexumot, miután zárul a beruházás első üteme és kezdődik a második. A látogatást követően most szombaton a lakosság számára is megnyílik a lehetőség egy hasonló programon való részvételre. Az érdeklődés akkora, hogy az első nap nyilvános túráira a helyek pillanatok alatt beteltek.

Ideiglenes költözés a Rózsa úti rendelő felújítása miatt

Dátum: 2024. ápr 19. 21:11

Megújul a kazincbarcikai Rózsa úti rendelő. A munkálatok idejére — április 24-től — a Május 1. út 13. szám alatt található egykori Központi Ügyelet helyén fogadja az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit Dr. Perjési Zsolt.

KolorTV élőben

Programajánló

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

70 éves a mi városunk! - ovis gála

Don Bosco Sportközpont

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk