Kazincbarcika

Jól tanulóknak ösztönzés, rászorulóknak segítség - népszerűek az új támogatások Kazincbarcikán

Dátum: 2024. márc 22. 18:08

Nagyon nagy forgalmat bonyolított az elmúlt hetekben a Szociális Osztály Kazincbarcikán. Csak az új, tanulást ösztönző támogatást majd’ 1000 kazincbarcikai diák kapta meg, akik szüleikkel együtt a hivatalban adták be igénylésüket, és ott kaphatták kézhez a jó tanulásért járó összeget. Népszerű a születési támogatás is, ettől az évtől kezdve pedig egyszeri rezsikiegészítő támogatással is segíti a város azokat, akiknek nehézséget jelent a fűtésszámla kifizetése.

A víz világnapja alkalmából vetélkedtek az ovisok

Dátum: 2024. márc 22. 14:09

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák idén a Csónakázó-tónál ünnepelték a víz világnapját. A kicsik a játékos kihívás során kilenc állomást jártak végig, hogy a víz fontosságával, valamint a vizes területek élővilágával ismerkedjenek.

Rímek és prózák Kolorcityben – lezajlott a városi szépkiejtési verseny

Dátum: 2024. márc 21. 22:47

Két napon át mutatták meg tudásukat a város általános iskolásai a Dózsa György Tagiskolában. A Szabó Zoltán szépkiejtési, valamint a Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyen idén rekordszámú szavaló és prózamondó vett részt.

Indul a tavaszi kátyúzás

Dátum: 2024. márc 20. 07:07

A nagyobb fagyok elmúltával márciusban kezdődik — a 4 városrészt érintő teljes útfelújítások mellett — a kátyúzás Kazincbarcikán. Ezek a munkálatok a téli, ideiglenes javítások tartós cseréjét jelentik a biztonságos autósközlekedés fenntartása érdekében.

Akcióba léptek az Attila úti felújítók

Dátum: 2024. márc 19. 17:54

A fényes jövőképű beharangozók után március 18-án „tettlegességig jutott” az Attila út felújítóbrigádja. Az elrajtolt projekt során Kazincbarcika egyik legrégebbi útja új aszfaltréteget kap. A gépek megjelentek és megkezdték a munkálatokat.

A KolorFunddal a lakosság is nyer, nemcsak a vállalkozó

Dátum: 2024. márc 18. 12:52

A Kazincbarcika Város Önkormányzata által 2023-ban újraélesztett KolorFund pályázatnak köszönhetően több helyi kis- és középvállalkozó jutott olyan vissza nem térítendő támogatáshoz, amelyet vállalkozása fejlesztésére fordíthatott. A 44 nyertes egyike a Kőkorszak Kert Kft.

Deákos diákok hagyták kézjegyüket a Mezeyben

Dátum: 2024. márc 17. 18:24

Telt ház előtt nyílt meg a Kézjegyek című kiállítás március 7-én a Mezey István Művészeti Központ emeletén. A látogatók az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola grafikus tanulóinak munkáiban április 10-ig gyönyörködhetnek.

Összetett március 15-i megemlékezés és műsor Kazincbarcikán

Dátum: 2024. márc 16. 17:38

Komplex „sokművészeti” műsorral és Rékasi Károly színművész ünnepi beszéd-felvonásaival tisztelgett Kazincbarcika az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. A programok főleg a délutánra koncentrálódtak, így ráalkonyodott a koszorúzásba torkolló fáklyás felvonulásra. A város gyermekei viszont már délelőtt megkezdhették a kreatív tiszteletadást.

Az utak mellett a gyalogutak is új aszfaltréteget kapnak — útfelújítások Kazincbarcikán

Dátum: 2024. márc 15. 21:28

Az utak mellett a járdák is megújulnak a városban. Összesen 2 és fél kilométernyi útszakasz kap új aszfaltréteget Kazincbarcikán, mintegy 246 és fél millió forintból, ezzel párhuzamosan pedig elkezdődtek a járdafelújítások is. A munkagépek jelenleg a Május 1. úton dolgoznak gőzerővel.

Kezdődik az Attila út felújítása

Dátum: 2024. márc 14. 19:38

A harmadik szakaszához érkezik Kazincbarcikán a belterületi utak felújítása projekt. A tervek szerint március 18-án az Attila úton kezdődnek meg a munkálatok.

KolorTV élőben

Programajánló

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

70 éves a mi városunk! - ovis gála

Don Bosco Sportközpont

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk