https://kolorline.hu/Komoróczi várnap Vadnán

Komoróczi várnap Vadnán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Vadna középkori történelmében Komoróczi Péter neve rémülettel töltötte el a hajdan élt lakókat. A cseh-morva zsoldosvezér, Giskra szolgálatában álló Komoróczi elfoglalta a települést, ahol 1457-ben emeltek kővárat, innen sanyargatva a környék lakosságát. I. Mátyás megunva a fosztogatásokat, Rozgonyi Sebestyént sereggel küldte a kényúr megfékezésére. Az ostrom során elfoglalták és földig rombolták az erődítményt. Az egykori várúr emlékét elevenítik fel a nevével fémjelzett nap tartásával.  A lovagi életmódot idézte meg a gyerekek hétpróba versenye. Hét helyszínen, egy-egy ügyességi próbát kellett teljesíteniük az apró lovagjelölteknek. A sikeres teljesítményt lovagi oklevéllel jutalmazták. Idén, mint minden rendezvény, a falunap is a 780 éves évforduló köré épül, ezért az istentiszteletet követő beszédében Bencze Péter polgármester kihangsúlyozta, hogy az ősök összefogása, együttes munkája álljon követendő példaként napjaink polgárai előtt, hiszen csak így élhet tovább a falu. A további programban népszerű előadók léptek a publikum elé. Kora délután Varga Feri és Balássy Betty, valamint Aradszky László adott koncertet. A születésnapi torta felszegése után a helyi Őszirózsák Nyugdíjas Klub készült egy csokorra való nótával, majd Sancy, a mulatós sztár szórakoztatta a közönséget. Este a Jump Rock Band retro és rock slágerekből összeállított produkcióját láthatták-hallhatták a jelenlévők. Az ünnepi megemlékezés tűzijátékkal és éjfélig tartó utcabállal zárult.

 

 

További híreink

Bejárás a Vízi komplexumban — a város vezetői látogatták meg az épülő létesítményt

Dátum: 2024. ápr 19. 23:31

Az elmúlt héten Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, a térség országgyűlési képviselője és a hivatal vezetői kaptak meghívást, hogy bejárják az épülő Vízi komplexumot, miután zárul a beruházás első üteme és kezdődik a második. A látogatást követően most szombaton a lakosság számára is megnyílik a lehetőség egy hasonló programon való részvételre. Az érdeklődés akkora, hogy az első nap nyilvános túráira a helyek pillanatok alatt beteltek.

Ideiglenes költözés a Rózsa úti rendelő felújítása miatt

Dátum: 2024. ápr 19. 21:11

Megújul a kazincbarcikai Rózsa úti rendelő. A munkálatok idejére — április 24-től — a Május 1. út 13. szám alatt található egykori Központi Ügyelet helyén fogadja az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit Dr. Perjési Zsolt.

Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Dátum: 2024. ápr 18. 22:00

Újabb győzelem híre röppent fel a kazincbarcikai férfi röplabda világából. Április 17-én, az Extraligában az 5. helyért játszó GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán maga mögé tessékelte a vendégeskedő Kecskeméti RC csapatot a két sikerig tartó küzdelemben.

Visszaszámlálás – kezdődnek az óvodai beiratkozások!

Dátum: 2024. ápr 18. 19:26

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagóvodái április 22-én (hétfőn) és 23-án (kedden) várják a beiratkozást intéző szülőket. Előtte azonban érdemes felkeresni az intézmény honlapját, ahol  sok hasznos információt lehet megtudni a részletekről.

KolorTV élőben

Programajánló

Szárazon megúszós Vízikomplexum-bejárás

Vízi komplexum

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

70 éves a mi városunk! - ovis gála

Don Bosco Sportközpont

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk