https://kolorline.hu/Derenk 300 éves újratelepítésére emlékeztek

Derenk 300 éves újratelepítésére emlékeztek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Múcsony Nagyközség Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata október 7-én a „Gyökereink összekötnek” című előadással tisztelgett az egykor lengyelek, főként gurálok lakta hajdani település előtt. Derenk napjainkban a magyarországi lengyelek fontos emlékhelye. A középkori eredetű falu az 1711-es pestis járvány után teljesen elnéptelenedett.  Földesura 1717 és 1720 között a Szepességből érkező hegyi lengyelekkel népesítette be a falut, akik a jobb megélhetés reményében költöztek ide. 1943-ban Horthy Miklós az itt lakók teljes körű kárpótlásával kitelepítette a helységet, mert remek vadászterületnek bizonyult.  Lerombolták a házakat és a templomot. Mára viszont a derenki leszármazottak erőfeszítésének köszönhetően a lerombolt templom helyén kápolna épült, a régi iskola még álló falaira tetőt emeltek, amiben emlékkiállítás látható. Minden évben, a derenki búcsú idején több százan érkeznek nem csupán Magyarországról, hanem Lengyelországból is.

A 2006-ban alakult, ma már negyvennégy tagot számláló Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat tagjai között vannak derenki születésűek, Magyarországra érkezett vendégmunkások, akik itt alapítottak családot, valamint olyan lengyelek leszármazottai, akik a jobb megélhetés reményében érkeztek és telepedtek le. Céljaik között szerepel a lengyel hagyományok ápolása, kulturális programok szervezése, az identitástudat erősítése, illetve kapcsolattartás az anyaországban élőkkel.
Fennállásuk alatt rengeteg programot szerveztek.  Minden évben kirándulást tesznek Lengyelországba, Nemzetiségi Napot szerveznek. Az azonosságtudat megőrzésére létrehoztak egy kifejezetten lengyel nyelvű mini könyvtárat, történelmi előadásokat, fotó és rajz kiállításokat, gasztronómiai napot szerveztek és minden lengyel nemzeti ünnepről megemlékeznek. A minapi rendezvényt Widomskiné Novák Mária elnök asszony nyitotta meg. Ezt követően Bubenkó Gábor, a Szögligeti Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökének filmvetítéssel egybekötött előadását tekinthették meg a résztvevők, Derenk romtelepülésről és Szádvárról, valamint saját készítésű fotóiból nyílt kiállítás. A bemutatott film magyar nyelvű, lengyel, és angol feliratos, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, és az Országos Lengyel Önkormányzat hozzájárulásával készült. Ezenkívül az előadó számos mozgóképet készített pátriájáról. Többek között a Szádvár című alkotása 2007-ben a Pinnacle Európai Filmszemléjén a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést és díjat kapta.
Manapság már egyre kevesebben vannak, akik elmondhatják magukról, hogy e kicsiny településen születtek. Ezért jelentett nagy örömöt, Simkó Illésné Bözsike néni derenki születésű múcsonyi lakos köszöntése. A program végén a sziléziai konyha jellegzetes ételeit, a fehér kolbászt és a Zurek levest kóstolhatták meg a jelenlévők.
 

További híreink

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

Idén is pályázhatnak támogatásra a kazincbarcikai vállalkozások — KolorFund 2024

Dátum: 2024. márc 26. 17:00

Zárt ülésen döntött március 25-én Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete arról, hogy idén is segítséget nyújtanak a helyi cégeknek. A KolorFund vissza nem térítendő támogatást kínál a pályázaton megfelelő mikro- és kisvállalkozások számára.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk