KolorTV élőben

http://kolorline.hu/Alázattal tanítani

Alázattal tanítani

Szerző:

Szűcs Krisztina

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Az új esztendő első tanítási napján az egykori Pallavicini – kastélyban működő Kurityáni Eperjesi István Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézményben folyó áldozatos munkába pillanthattunk be.

A patinás falak közt 1974-től nevelnek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, enyhe, - középsúlyos, illetve súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekeket. A meghívás apropója az a karitatív kezdeményezés, melyet a Kurityánért Alapítvány indított útjára még tavaly, az adventi időszakban, az ott élő, tanuló gyermekek, fiatalok mindennapjainak megkönnyítésére. A Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában álló tagintézmény vezetője, Koncz Árpád nagy szeretettel és tisztelettel beszélt a pedagógusok elhivatottságáról és diákjai fejlődéséről. Mint mondta, az oktató-nevelő tevékenység nyolc csoportban, maximum 13 fős osztályban zajlik, minden esetben gyógypedagógusok vezetésével. Elsődleges céljuk, hogy a különböző súlyosságú fogyatékos gyerekekkel megismertessék mindazt, amit el tudnak sajátítani. Amennyiben egy gyermek képes arra, hogy továbbtanuljon, az alapkészségeken túl arra kell képezni, hogy esetleg szakképző iskolában tovább tanulhasson. Középsúlyos fogyatékosság esetén az intézményen belül kaphat takarítói szakmát. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen az egész megye területéről érkező, több, mint kilencven nebuló egyharmadát családból kiemelt, úgynevezett lakásotthonban nevelt tanuló teszi ki. A kollégiumban lakó diákok száma pedig meghaladja az ötven főt. Ők kéthetente látogatnak haza, hogy ne lazuljon a kapcsolat a családdal. Csekély hányada a növendékeknek, akik a környékről naponta ingáznak az otthonuk és az iskola között. A tantestület legnagyobb törekvése, miként a gondjaikra bízott fiatalok jól, feszültségektől mentesen érezzék magukat a tanintézményben, minden jel szerint megvalósult. Az osztályokban, nyugodt légkörben, fegyelmezetten folyik a tanítás. A KLIK a fenntartáshoz szükséges dolgokat biztosítja ugyan, ám a szerény körülmények közül származó gyermekeknek nagy örömöt jelentene, ha kapnának használt könyveket, játékokat, még működő elektronikai cikkeket, valamint édességet.

- Nem értelmiséget nevelő intézmény vagyunk, legfőbb feladatunk gyermekeink minél hatékonyabb fejlesztése, az önálló életvezetés elérése. – zárta a beszélgetést Koncz Árpád

További híreink

Pénzember kiállítás a Mezeyben

Dátum: 2018. jan 18. 20:00

„Pénzember” címmel nyílt kiállítás ma a Mezey István Művészeti Központ kiállítótermében Tóth Róbert numizmatikus gyűjteményéből.

Egy recept, egy sztori

Dátum: 2018. jan 18. 15:00

Egy recept, egy sztori - Untenerné Márton Ágnes

A kakaó, vagyis az istenek eledele

Dátum: 2018. jan 17. 18:00

Mi fán terem a kakaóbab?

Már letölthető a KolorApp

Dátum: 2018. jan 17. 15:40

Január elsejétől már élesben is használhatják a kazincbarcikaiak a KolorAppot, vagyis az intelligens városüzemeltetési problémabejelentő mobilapplikációt.

KolorTV élőben

Programajánló

IV. Vámos - toros nap

Sajóvámos

Barcika Fitness Centrum 3. szülinap

Kazincbarcika

Hyppolit, a lakáj

József Attila Művelődési Ház - Rudolftelep, József A. út 1.

2018. évi B.-A.-Z. Megyei Téli Teremlabdarúgó Torna

Kazincbarcika

MAGYAR KULTÚRA NAPJA - SAJÓSZENTPÉTER

Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont - Sport út 32/1.

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk