https://kolorline.hu/Lini István élete és pályaműve

Lini István élete és pályaműve

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Jeles esemény tanúja volt az ódon Zilahi Református Wesselényi Kollégium 2017 júniusában. Kettős ünnepet ültek a neves erdélyi iskola növendékei, tanárai és vendégei. A múlt elevenedett meg a patinás falak között, a közös emlékezés az intézmény egykori kiváló diákjára, Lini Istvánra, kinek pályaművét a reformáció 500. évfordulója alkalmából mutatták be. Több szempontból is roppant értékes a munka, hiszen visszatükröződik benne Lini István az EMBER, - személyisége, identitástudata, attitűdjei sokaságával. Életére nagy hatást gyakorolt a zilahi kollégium szellemisége, későbbi pályafutása során mindig visszatért az ott megismert gyakorlathoz. Amikor 1982-ben az MTA Történettudományi Intézete kiírta a közoktatási-és közművelődési pályázatát, kapva kapott a lehetőségen, és megírta pályamunkáját Zilah és a zilahi kollégium történetéből Ady Endre iskolája, a Zilahi Református Kollégium címmel. A mű olyan jól sikerült, hogy bronzplakettel jutalmazták, de politikai okokból a megjelenés váratott magára. Már a 2000-es évek elején jártunk, mikor a szerző kisebbik fia, Lini Gábor gondolt egy nagyot, kiadatja édesapja írását. Hosszas hercehurca után kapcsolatba került Bara Erzsébettel, a kollégium vallástanárával. Számos egyeztetést követően lázas munka kezdődött, mely hat év múlva hozta meg gyümölcsét. Megszületett a komplett életpályáját bemutató könyv. Lini István élete és pályaműve - Ady Endre iskolája, a Zilahi Református Kollégium című könyvében a tanárnő szakértő módon szerkesztette egybe a Lini István életútját felölelő temérdek forrásanyagot az eredeti tanulmánnyal. A kötet bepillantást enged a mindenki által tisztelt tanár-igazgató életének mozzanataiba, kisgyermekkorától szeretett iskoláján át, a megpróbáltatást jelentő háborús időszakon keresztül a Magyarországon töltött évekig. Kirajzolódik egyénisége, a vallás tiszteletéből, az önzetlenségből fakadó segíteni akarás, a belső értékrend prioritását valló humánum tettrekészsége. Láthatóvá válik lelki nagysága, mely felülkerekedett a hatalom akaratán és önnön gyászán, s hatalmas energiát mozgósítva megalapította előbb a hatvani, majd a kazincbarcikai vegyipari technikumot. Igazgatóként mindkét iskolában, a zilahi kollégiumból átültetett mintát alkalmazva, mottója a szeretetteljes nevelés volt, külön figyelve arra, hogy a tehetséges fiatalokat visszavonzza a tantestületbe.  Még ifjúként tudatosult benne, hogy útja mennyire összeforr Ady Endre sorsával.

A nagy költő mindvégig példaképe és „hitvallása” maradt olyannyira, hogy némelykor még öltözködésében is Ady stílusát követte. Lini István 1974 végéig szentelte életét az oktatásnak.

Fiatalabb gyermeke, Gábor, így vall róla: „Nagyszerű, de kemény ember volt apa, akinek a munka jelentette az életet. Örök szerelme, édesanyám 1956-ban hagyott árván a bátyámmal. Utolsó kívánságát teljesítette édesapám azzal, hogy Kató nagynénémet áthozta Nagyváradról. Mami elvált a férjétől, csakhogy minket mérhetetlen odaadással nevelhessen fel. Kazincbarcikán kezdtük meg közös családi életünket. Szigorúsága ellenére fantasztikus kapcsolatom volt apámmal, szinte mindent megcsinálhattam vele, persze a tisztelet határain belül. Ez a szoros kapcsolat élete végéig megmaradt köztünk.”

Lini István 1988. január 4-én hunyt el Kazincbarcikán. Emlékét fiai, István és Gábor ápolják, nevét tér őrzi a városban.

 

További híreink

Nyílt hét a B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézményében

Dátum: 2024. ápr 20. 07:03

Előadások, szakmai programok és nyílt foglalkozások keretében a szülőknek és a szakmai partnereknek mutatkozott be a B.-A.-Z. Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kazincbarcikai Tagintézménye. Egy héten keresztül számos tehetséggondozó és felzárkóztató programot tekinthettek meg az érdeklődők.

Bejárás a Vízi komplexumban — a város vezetői látogatták meg az épülő létesítményt

Dátum: 2024. ápr 19. 23:31

Az elmúlt héten Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, a térség országgyűlési képviselője és a hivatal vezetői kaptak meghívást, hogy bejárják az épülő Vízi komplexumot, miután zárul a beruházás első üteme és kezdődik a második. A látogatást követően most szombaton a lakosság számára is megnyílik a lehetőség egy hasonló programon való részvételre. Az érdeklődés akkora, hogy az első nap nyilvános túráira a helyek pillanatok alatt beteltek.

Ideiglenes költözés a Rózsa úti rendelő felújítása miatt

Dátum: 2024. ápr 19. 21:11

Megújul a kazincbarcikai Rózsa úti rendelő. A munkálatok idejére — április 24-től — a Május 1. út 13. szám alatt található egykori Központi Ügyelet helyén fogadja az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit Dr. Perjési Zsolt.

Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Dátum: 2024. ápr 18. 22:00

Újabb győzelem híre röppent fel a kazincbarcikai férfi röplabda világából. Április 17-én, az Extraligában az 5. helyért játszó GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán maga mögé tessékelte a vendégeskedő Kecskeméti RC csapatot a két sikerig tartó küzdelemben.

KolorTV élőben

Programajánló

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

70 éves a mi városunk! - ovis gála

Don Bosco Sportközpont

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk