https://kolorline.hu/Habparty a Gyejóban

Habparty a Gyejóban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„Vakáció Gyejóban” címmel szervez változatos nyári programokat gyerekek számára a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat. A rendezvénysorozat keretén belül július 11-én délután habparty-val várták a kicsiket.

Körülbelül egy hónapja kezdődött a nyári szünet a hazai nevelési-oktatási intézményekben, mely időszakban számtalan szervezet várja a gyerekeket változatos programokkal. Egyik ezek közül a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, mely előzőleg Herbolyára szervezett már játszóházat, valamint súlyemelő bemutatóval is várta az érdeklődőket a KSK-n.

Tátrai Ildikó, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat intézményegység-vezetője elmondta: a Vakáció Gyejóban egész nyáron tart majd, hiszen a szolgálat munkatársainak nagyon fontos az, hogy az iskolások hasznosan töltsék el idejüket a nyári szünidőben is.

– A nyári szünetben többféle programot is szervezünk a kínálat nagyon gazdag lesz, tűzoltó-bemutatótól kezdve habpartin át egészen a kirándulásokig nagyon színes lesz a paletta – mondta.

 A térítésmentesen igénybe vehető programokra bárki jelentkezhet, bővebb információ a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Építők úti központjában, illetve a Vakáció Gyejóban nevű Facebook-oldalon található

További híreink

Vármegyei Diákolimpia elődöntőn mérkőztek Borsod ifjú labdarúgói

Dátum: 2024. ápr 16. 15:24

A Diákolimpia labdarúgás vármegyei elődöntőjének adott otthont városunk a napokban. Kazincbarcika, Ózd és Edelény legtehetségesebb fiatal sportolói versenyezhettek, összesen 120-an, 12 csapatban. A cél a legjobbak kiválasztása volt a vármegyei döntőre. A kazincbarcikaiak most is bravúrosan teljesítettek.

TÉRKÉPPEL — Nem áll meg a munka az Újkazinc városrészen és a Paál László utcán sem

Dátum: 2024. ápr 15. 18:57

Az Újkazinc városrészen április 17-től (szerdától) aszfaltmarással folytatódik az útfelújítás, a Paál László utcán pedig ugyanekkortól egy szakasz lezárásra kerül. Mint arról már többször is beszámoltunk: Kazincbarcikán összesen 2,5 km út kap teljesen új aszfaltot.

Mező Misi fellépése koronázta meg a költészet napját Kazincbarcikán

Dátum: 2024. ápr 14. 20:24

A Magna Cum Laude frontembereként ismert énekes rendhagyó műsorral bűvölte el a közönséget a Mezey István Művészeti Központban. Mező Misi Mesélő című előadásán nemcsak a zenéé volt a főszerep — személyes, egyúttal inspiráló történetei is elhangzottak.

Jubileumi, 10. születésnapját ünnepelte a Kincsem Napközi

Dátum: 2024. ápr 13. 21:02

A jelenleg 32 férőhellyel üzemelő intézmény 2014-ben vált a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ tagjává. Az intézmény jelentős és megkerülhetetlen szerepet tölt be a város életében: az ide járó fogyatékkal élő fiatalok társadalmi integrációját és esélyegyenlőségét is segíti.

KolorTV élőben

Programajánló

Babakiállítás

Mezey István Művészeti Központ

Szárazon megúszós Vízikomplexum-bejárás

Vízi komplexum

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk