https://kolorline.hu/Elrajtolt az 5. Kolorfesztivál utolsó hétvégéje

Elrajtolt az 5. Kolorfesztivál utolsó hétvégéje

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Népzene és színházi előadások színesítették az 5. Kolorfesztivál 18. napjának programjait a Fő téren és a Kolorcountryban.

 

Délután négy órától az Egri Pinceszínház előadását élvezhették azok, akik ellátogattak a dédestapolcsányi Vásártérre. A szervezők a gyerekekre és a felnőttekre is gondoltak, hiszen két darabot: a Pinokkiót és a Párterápiát is megnézhették a kilátogatók.

 

pino (3)pino (4)pino (5)pino (6)pino (7)

párterápia (2)Párterápia

 

Az előadó-művészeti koncertek Kolorcity-ben, a Fő téren folytatódtak, ahol este hét órától egy igazi „multikulti” zenekar, a Cimbaliband szórakoztatta a nagyérdeműt. Az együttes dalaiban a modern kelet-európai életérzés keveredik, zenéjük forrásai különböző helyekről fakadnak: a magyar és a balkáni népzenéből, a klasszikus zenéből, valamint a jazzből.

kozonseg kozonseg2 kozonseg3

cimbaliband

Őket követte az idén jubiláló Budapest Bár. A formáció több mint tíz éve alakult, eredetileg egyetlen lemezre állt össze a csapat, akik azóta is sikerrel koncerteznek a színházakban, a fesztiválokon és különféle rendezvényeken egyaránt. A banda nem először járt Kazincbarcikán, ahol muzsikájukkal ezúttal is fergeteges hangulatot varázs

kozonseg4

budapestbar Budapestbar_3 budapestbar2

 

Az idei Kolorfesztivál zárónapjain, már hagyományosan, nem csak Kazincbarcikán lesz lehetőség városnéző, egyórás kisvonatos túrákon részt venni, hanem a környék településeiről is van mód DOTTO vonattal érkezni a Kolorfesztiválra, Kazincbarcika Fő terére. Ehhez azonba előzetes regisztráció szükséges, amelyről bővebb információ a www.kolorcity.hu weboldalon található.

Augusztus 19-én 16 órakor kezdődik a IX. Bormustra a Kolorfesztivál keretében, ám a Fő téri gasztroutcában már ma is várták az érdeklődőket, akik számos pincészet borait és finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattak meg.
Este héttől Pál István „Szalonna” lép a színpadra, ezzel egyidőben pedig Sajószentpéteren Bravo Johnny szórakoztatja a fesztiválozókat.
Az est sztárfellépője 21.30 órától az évről évre visszatérő élő legenda, Demjén Ferenc lesz.

További híreink

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

Idén is pályázhatnak támogatásra a kazincbarcikai vállalkozások — KolorFund 2024

Dátum: 2024. márc 26. 17:00

Zárt ülésen döntött március 25-én Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete arról, hogy idén is segítséget nyújtanak a helyi cégeknek. A KolorFund vissza nem térítendő támogatást kínál a pályázaton megfelelő mikro- és kisvállalkozások számára.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk