https://kolorline.hu/Ég az első gyertya a Kolorcity adventi koszorúján

Ég az első gyertya a Kolorcity adventi koszorúján

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika adventi koszorúján is meggyújtották az első gyertyát december 3-án, a Fő téren.

Advent első vasárnapján délután négy órától a Kiskedvencek titkos élete című filmet vetítették le telt ház előtt az Egressy Béni Művelődési Központ Színháztermében. Ezt követően fél hattól a Fő téren elhelyezett óriás adventi koszorúnál folytatódott a program, itt Szitka Péter polgármester a városi civil szervezetekkel, illetve azok képviselőivel együtt gyújtotta meg az első gyertyát.

December 3-ára egyébként teljes ünnepi díszbe öltözött Kazincbarcika. Az adventi készülés már hetek óta tartott, a koszorú az elmúlt napokban készült el, de megérkezett a művelődési központ mellé a népszerű meséből ismert hóember, Olaf figurája is, aki már most rendkívül népszerű kicsik és nagyon körében.

A díszkivilágítás is tovább bővült idén, hiszen a helyi önkormányzat a 2017. évi költségvetésében több millió forintot különített el az ünnepi világítás pótlására, fejlesztésére. Így a 2016-ban vásárolt díszekkel összhangban újabb fényfüzéreket, motívumokat, 3d-s gömböket helyeztek el Kazincbarcika több pontján.

A tavaly vásárolt fényfüzéreket és díszeket idén a Göncz Árpád útra helyezték ki, új motívumok és átfüggesztések világítanak a Mátyás Király út kandeláberein is, de idén az Egressy útról nyíló hat belvárosi tér is ünnepi fénybe öltözik. Az újonnan csatlakozó terek díszkivilágításával Kazincbarcika főutcája teljes pompában világít december 3-ától, advent első vasárnapjától.

További híreink

Húsvéti látványajándék a Völgy parkban: művészi óriási tojások

Dátum: 2024. márc 29. 12:58

Kazincbarcika idén reformmódon ünnepli a húsvétot: március 31-én, vasárnap a Völgy parkban három óriás tojást festenek meg helyi művészek és közösségek. A 15:00 órakor kezdődő Tojásra fel! című esemény az ünnepi hangulat fokozásán túl a közösségépítést is szolgálja, így a programra mindenkit szeretettel vár a város.

Új járművek a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet szolgálatában

Dátum: 2024. márc 28. 22:05

Idős autóikat sikerült lecserélniük újakra a kazincbarcikai rendészeknek, így mostantól még gyorsabban és hatékonyabban érhetnek ki a lakossági bejelentések helyszínére, valamint a járőrözésben is eredményesebben vehetnek részt. A fejlesztéseknek még nincs vége.

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk