https://kolorline.hu/Vadásztalálkozón adták át a Császtai Közösségi Teret

Vadásztalálkozón adták át a Császtai Közösségi Teret

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Edelényben, a Császta- szőlőhegyen találkoztak a Bódva-völgyi vadásztársaságok július 29-én. Az első alkalommal lebonyolított rendezvény elsődleges célja, hogy a vadászterületek új rendezése után a vadászok jobban megismerjék egymást. A szőlőhegy napjainkban a borosgazdák birtoka, de a város számos kulturális programjának biztosít helyet a terület, mely egykor a borsodi földvár várjobbágyainak otthona volt.  A lakosság számára egy közösségi teret alakítottak ki, kálvária templomot emeltek, kilátót építettek és a régi iskola alapjaira új, vendégváró épületet húztak. Ezen az idilli tisztáson jöttek össze a vadászemberek, hogy egy szakmai előadásokkal fűszerezett, vidám napot töltsenek együtt. Július utolsó hétvégéjén ünnepélyes keretek között megnyílt a látogatók előtt a Császtai Közösségi Tér. Ezt követően könnyedebb témákat érintő bemutatókon vettek részt a jelenlévők. A jó hangulatról Badár Sándor humorista gondoskodott, majd éjszakába nyúló zenés mulatsággal zárult a program.

 

További híreink

Új járművek a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet szolgálatában

Dátum: 2024. márc 28. 22:05

Idős autóikat sikerült lecserélniük újakra a kazincbarcikai rendészeknek, így mostantól még gyorsabban és hatékonyabban érhetnek ki a lakossági bejelentések helyszínére, valamint a járőrözésben is eredményesebben vehetnek részt. A fejlesztéseknek még nincs vége.

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk