https://kolorline.hu/Kondón is szüreteltek az óvodások

Kondón is szüreteltek az óvodások

Szerző:

Kovács Loretta

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A Kondói Harica-Völgyi Óvodások szüreti szekeres felvonulással egybekötött műsort tartottak szeptember 29-én. Az óvoda pedagógiai programja a néphagyomány ápolására épül, ezért ennek kapcsán már több alkalommal is megtartották a szüreti szekeres felvonulást.

A néphagyomány szerint a szüret olyan gazdasági tevékenység és ünnep volt, mely általában Szent Mihály napja és Simon-Júdás napja közötti időszakban zajlott. A paraszti hagyományokban a szüreti szokások leggyakrabban a szőlőszedés befejezéséhez kapcsolódtak. Szüret alkalmával koszorút készítettek szőlőlevelekből és szőlőfürtökből, és ezt ünnepélyesen vitték végig a faluban. Az ünnep leglátványosabb szokása a szüreti felvonulás volt.

A felvonuláson gyakran szereplőket jelenítettek meg, mint például a kisbíró dobbal, csőszfiúk, csőszleányok, bíró, bíróné, akik tréfás jeleneteket adtak elő. Ennek megfelelően az óvodások is ehhez kapcsolódó műsorral készültek. A felvonulás az óvodától indult, és öt lovas vezette a felvonulókat.

Őket követte lovas szekéren az óvodások csoportja majd az alsós kisiskolások, akik nem csak szüreti énekeket énekeltek, hanem műsorral is kedveskedtek a megjelenteknek.

További híreink

Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Dátum: 2024. ápr 18. 22:00

Újabb győzelem híre röppent fel a kazincbarcikai férfi röplabda világából. Április 17-én, az Extraligában az 5. helyért játszó GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán maga mögé tessékelte a vendégeskedő Kecskeméti RC csapatot a két sikerig tartó küzdelemben.

Visszaszámlálás – kezdődnek az óvodai beiratkozások!

Dátum: 2024. ápr 18. 19:26

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagóvodái április 22-én (hétfőn) és 23-án (kedden) várják a beiratkozást intéző szülőket. Előtte azonban érdemes felkeresni az intézmény honlapját, ahol  sok hasznos információt lehet megtudni a részletekről.

Választások — 2024. június 9.

Dátum: 2024. ápr 17. 13:36

Idén június 9-én helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek. Cikkünk a legfontosabb tudnivalókat folyamatos frissítés mellett tartalmazza. A kazincbarcikai választópolgárok megtudhatják, mik a határidők, és 2024-ben hogyan alakul a városban a választókerületeknek, valamint a szavazóköröknek a listája.

Jövőbe mutató partnernap a 35 éves Humán Kft.-nél

Dátum: 2024. ápr 16. 20:39

Az első nagyszabású partnernapját tartotta április 12-én Kazincbarcika 35 éves informatikai cége, a Humán Kft. Az eseményen résztvevők megismerhették a vállalat régi és új szolgáltatásait, valamint fejlesztéseit.

KolorTV élőben

Programajánló

Szárazon megúszós Vízikomplexum-bejárás

Vízi komplexum

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk