https://kolorline.hu/VIII. Sajószentpéteri Formációs és Táncgála

VIII. Sajószentpéteri Formációs és Táncgála

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Sajószentpéteren Sólyom Attila tánctanár 2008-ban létrehozott egy kis formációs tánccsoportot, mely két év múlva átalakult sportegyesületté, azóta Freedance 2008 TSE néven szerepelnek. Számos versenyen indultak, kiemelkedő eredményeket produkálva.  Év végén gála keretén belül mutatják be tudásukat. A hagyományokhoz híven idén is neves hazai, illetve határon túli együtteseket és táncosokat hívtak meg a december 02-án megtartott bemutatóra.

Fotó: Heiszman Adrienn

A helyieket a fent említett Freedance 2008 TSE csapatán kívül a Gyöngyszem Mazsorett csoport képviselte. Miskolcról érkezett a Kaffka Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportja, valamint a Ködmön Formációs Táncegyüttes. A gálán részt vett a budapesti D-Dance Company, Rozsnyóról a Sambed Táncklub és a rimaszombati TK Impulz képviseletében Sólyom Dániel partnerével, Zuzana Siminska-val. A fellépők formációs és egyéni koreográfiákat mutattak be. A műsoron legfőképpen a versenytáncok két műfaja, a vérpezsdítő latin-amerikai, és a klasszikus, visszafogott, kecses mozdulatokkal tarkított standard táncok szerepeltek.  A formációs táncokban a párok együttes, harmonikus mozgása és az általuk kialakított térformák önmagukban lebilincselők. A meghívott szakértő vendégek minden produkció végén egy-két mondatos véleményt alkottak. A hálás közönség a fantázia bemutatókon kívül a standard tánc kategóriában az angolkeringőt, a bécsi keringőt, a tangót, a quickstep előadást csodálhatta, míg a latin táncoknál a salsa, samba, rumba, jive, cha-cha-cha, paso double koreográfiájában gyönyörködhetett, illetve a bachata melankolikus, karibi hangulatát élvezhette.

 

További híreink

Új járművek a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet szolgálatában

Dátum: 2024. márc 28. 22:05

Idős autóikat sikerült lecserélniük újakra a kazincbarcikai rendészeknek, így mostantól még gyorsabban és hatékonyabban érhetnek ki a lakossági bejelentések helyszínére, valamint a járőrözésben is eredményesebben vehetnek részt. A fejlesztéseknek még nincs vége.

Lakossági információk a tavasszal keletkező zöldhulladék-többlet elszállításáról

Dátum: 2024. márc 27. 18:08

Újra elindul a lakosságnál külön gyűjtött zöldhulladék szállítása. A Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás — tekintettel a tavasszal keletkező nagyobb mennyiségű zöldhulladékra és ágnyesedékre — arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak az ingyenesen biztosított 240 literes zöld kukák használhatók erre a célra.

Kazincbarcikán debütált kiállítás járt a Hungexpon

Dátum: 2024. márc 27. 13:05

„Totems of Csabesz” világritkaság-értékű Ferrari ruhagyűjteménye korábban Kolorcityben mutatkozott be kiállításként, amelyet már kétszer is élvezhetett a helyi közönség. Az elmúlt hétvégén viszont a budapesti AutoMobil és Tuning Show-n tündökölhetett a Hungexpo területén, sok csillogó áramvonalas jármű és villogó hoszteszmosoly közepette. Városunk további komoly terveket sző vele.

Fél évszázadot ünnepelt a Kazincbarcikai VSE súlyemelő szakosztálya

Dátum: 2024. márc 27. 07:05

A Kazincbarcikai Vegyész Sport Egyesület súlyemelő szakosztálya 2024. március 23-án ünnepelte a Kocka Étterem és Rendezvényházban működésének nagyívű 50. évfordulóját. Az esemény házigazdája Pátrovics Géza veterán súlyemelő, edző, egyúttal a szakosztály vezetője volt.

KolorTV élőben

Programajánló

Tojásra fel! Húsvéti kincskereső program a Völgy parkban

Kazincbarcika, Völgy park

Visszatekintő - Szatmáry-Király Ádám kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Magyar költészet napja — Mező Misi — Mesélő

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk