https://kolorline.hu/Becsengettek a Szenior Szabadegyetem tavaszi félévére

Becsengettek a Szenior Szabadegyetem tavaszi félévére

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nagy létszámmal indult a Szenior Szabadegyetem tavaszi féléve. Az első előadást március 5-én Fodorné Vincze Anna tartotta a Mezey István Művészeti Központ konferenciatermében.

Az évről évre egyre népszerűbb rendezvényen, a szervezők az első félévet követően ismét érdekfeszítő témákat és neves előadókat igyekeztek felsorakoztatni a tananyagban.


Fotók: Bartók Alexandra

Az eseményen Klimon István alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a Nefelejcs Tagóvoda ovisai adtak elő műsort a jelenlévőknek.

A sorozat első előadásán ismét megtelt a Mezey István Művészeti Központ konferenciaterme tudásukat tágítani vágyó emberekkel. A tavaszi félév első vendége Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus, aki daganatos és krónikus betegek számára több városban is gyógyulást segítő csoportos és egyéni foglalkozásokat tart díjmentesen. Előadásának témája „Kincsesládánk – kapcsolódjunk külső és belső erőforrásainkhoz!”.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatása alapján 2020. március 6-ától minden, az önkormányzat megbízásából szervezett tömegrendezvényt lemond vagy későbbi időpontra elhalaszt, előre láthatólag március 31-éig. (a tájékoztatót szót linkeld be erre: https://kolorline.hu/hirek/kazincbarcika/2020-03-05/koronavirus-kazincbarcika-polgarmestere-hatekony-vedekezest-fokozott-figyelmet-ker) A Szenior Szabadegyetem következő előadásának időpontjáról és témájáról a későbbiekben adunk tájékoztatást.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk