https://kolorline.hu/Ebből a „csatából” is győztesen kell kikerülni

Ebből a „csatából” is győztesen kell kikerülni

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A kazincbarcikai Yellow Angels szurkolói csoport szintén csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amit a rajongók tábora országszerte indított az egészségügyben dolgozók megsegítésére.

Az elmúlt napokban, hetekben megtapasztalhattuk, hogy a szeretet, az összefogás csodákra képes. Ennek reményében indított gyűjtést a barcikai csoport, március 27-én. Mint mondják, most olyan csatát kell megvívni, amelyben nem az tét, hogy melyik város sportolói nyernek, s melyik tábor szurkolói vannak többen, hanem egy egész ország győzelme a cél. Az emberéletnél nincs fontosabb, s a mentősök áldozatos munkájukkal pontosan ezt biztosítják. 

A Yellow Angels drukkerei éppen ezért nyitottak bankszámlát az OMSZ kazincbarcikai egysége számára, melyhez olyan sokan csatlakoztak, hogy egy hét alatt több mint 100 ezer forintot sikerült összegyűjteni. Az egyeztetést követően, a szurkolók képviselői április 7-én adtak át a tartós élelmiszerből, tisztítószerekből, mosószerekből, ásványvízből és üdítőkből álló adományt a Kazincbarcikai Mentőállomás munkatársainak. Ezenkívül, a hatékony védekezésre gondolva, 100 darab szájmaszkkal és C-vitaminnal lepték meg a dolgozókat, hálása szívvel köszönve meg elhivatottságukat.

További híreink

Sisi és a gobelinek – interaktív délután a könyvtárban

Dátum: 2026. ápr 26. 14:00

Interaktív foglalkozást tartott a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre április 22-én az Egressy Béni Városi Könyvtárban. A programon Erzsébet királyné, Sisi életét idézték meg, miközben a résztvevők a témához kapcsolódó gobelineket is megismerhették.

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

Pontyokkal gazdagodtak a barcikai tavak

Dátum: 2026. ápr 25. 20:00

Sikeresen lezajlott a tavaszi haltelepítés Kazincbarcika horgászvizein: a Barcika Park Nonprofit Kft. összesen 1700 kilogramm háromnyaras pontyot helyezett ki a város tavaiba.

A Diákolimpia döntőjébe jutott a Pollack röplabdacsapata

Dátum: 2026. ápr 25. 18:56

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola fiú röplabdacsapata első helyen végzett a Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőjén, így kivívta a részvételt az országos döntőbe.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk