https://kolorline.hu/Több ezer kazincbarcikai gyermek balatoni nyaralását támogathatja az önkormányzat a Balatonszepezdi Ifjúsági Tábor értékesítéséből származó bevételből

Több ezer kazincbarcikai gyermek balatoni nyaralását támogathatja az önkormányzat a Balatonszepezdi Ifjúsági Tábor értékesítéséből származó bevételből

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

15 év után sikerült vevőt találni a Balatonszepezdi Ifjúsági Táborra.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete már 2008-ban döntött arról, hogy a Balatonszepezd külterületén lévő ifjúsági tábort, amely már akkor sem felelt meg a kor elvárásainak, eladja. Az elavult műszaki állapotban lévő, fekvését tekintve rendkívül előnytelen helyen lévő ingatlanra (a tóparttól elválasztja a sűrű autósforgalommal rendelkező főút, vasúti sín, illetve nádas, a legközelebbi strand több mint egy kilométerre helyezkedik el, bolt és egyéb szolgáltatások szintén nehezen érhetőek el) azóta sem sikerült vevőt találni. A felújítás meglehetősen drága (becslések szerint több milliárd forint), az üzemeltetés a korábbi évtizedek tapasztalatai alapján gazdaságtalan lenne, minőségi szolgáltatásnyújtásra teljesen alkalmatlan. 

  

  

Az önkormányzat a korábbi években próbálta külsős üzemeltetésbe adni a tábort. Egyházi szervezetekkel és cégekkel is voltak tárgyalások, de mindannyian gazdaságtalannak tartották az üzemeltetést, emiatt sem abban, sem fejlesztési célú beruházásban nem gondolkodtak. 

Megszületett a döntés, értékéhez képest magasabb áron kerülhet eladásra a tábor

Szitka Péter polgármester úr eredetileg a szeptemberi munkaterv szerinti, televízió közvetítéssel egybekötött ülésre tervezte a szepezdi táborral kapcsolatos kérdések áttekintését és az esetleges döntések meghozatalát, de mivel a rendkívüli testületi ülés keretében a kormánypárti (FIDESZ-KDNP) képviselők számos kérdést vetettek fel a témában más, nem a tábort érintő napirendi pont tárgyalásánál, így egy rövid frakció szünetet követően az a döntés született, hogy a Képviselő-testület felveszi a napirendi pontok közé a Balatonszepezdi Ifjúsági Tábor értékesítésével kapcsolatos előterjesztés tárgyalását. 

A tábor független értékbecslő által meghatározott értéke 165 millió forint. A lehetséges vevő vételi ajánlata 247,5 millió forint, ami azt jelenti, hogy jelentősen magasabb áron értékesítheti az önkormányzat a leromlott műszaki állapotú ingatlant.

Ezen bevételből az önkormányzat a következő években több ezer helyi gyermek balatoni nyaralását szeretné támogatni - nyilatkozta Szitka Péter polgármester a testületi ülést követően portálunknak.

További híreink

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

Újra lehet csónakázni a Csónakázó-tavon a Kolorfesztivál idején

Dátum: 2026. aug 14. 09:06

Sok kazincbarcikai számára kedves emlék a Csónakázó-tó régi hangulata, amikor még csónakokkal is vízre lehetett szállni. A szolgáltatás hosszú éveken keresztül működött, később azonban az egész szezonon át tartó fenntartása a változó érdeklődés mellett már nem bizonyult gazdaságosnak.

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk