https://kolorline.hu/Pályázati felhívás vásározóknak

Pályázati felhívás vásározóknak

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Barcika Art Kft., mint Rendező, pályázatot hirdet a 2017. év augusztus 1-20. között megrendezésre kerülő 5. Kolorfesztivál on megvalósuló kereskedelmi tevékenység végzésére. Cégünk a magas színvonalú, minőségi kiszolgálás és kínálat mellett, a minél színesebb, igényesebb installációk kialakítására törekszik a KOLORCITY KAZINCBARCIKA városmárkához hűen.

A pályázaton való részvétel feltételei:

  1. érvényes működési és mozgóbolt árusítási engedély,
  2. a tevékenységhez kötődő egyéb engedélyek (pl. NÉBIH, szakhatósági engedélyek, Jövedéki törvényben meghatározott követelményeknek való megfelelési igazoló dokumentumok),
  3. szükség esetén a használt konyhatechnológiai és egyéb eszközök biztonságos működését igazoló dokumentumok, 
  4. hiánytalanul és pontosan kitöltött adatlap határidőn belüli leadása, 
  5. a rendezvényen felépíteni kívánt installáció bemutatása fotóval és technikai paraméterekkel (kizárólag épített, időjárásnak ellenálló, igényes installációt fogadunk el, a sátorral való kitelepülés nem lehetséges),
  6. az árusítandó termékek hiánytalan felsorolása a tervezett fogyasztói árak megjelölésével,
  7. saját arculattal való rendelkezés (minimum logó),
  8. a kitelepülés során használni kívánt grafikai vagy legyártott nyomdai anyagok (molinó, ártábla, szórólap, zászlók, hálók, ernyők, stb.) bemutatása fotóval.

Bármely, fent megjelölt dokumentum/információ nem kerül leadásra, a Rendező a pályázatot érvénytelennek tekinti.

A pályázat beadása nem jelenti a fesztiválon való automatikus részvételt. A Rendező a beadott pályázatok közül, azok teljeskörű értékelését követően dönti el, hogy kivel köt szerződést kereskedelmi tevékenységre.

A pályázat elbírálása során a rendező jogosult egyes termékek árusításának mellőzését kérni a pályázótól, ha azok a saját, a többi kereskedő vagy a rendezvényt látogatók érdekeit sértik, illetve bemutatásukat, értékesítésüket az érvényes jogszabályok tiltják. 

Rendező jogosult, amennyiben támogatói és/vagy egyéb megállapodást köt harmadik féllel, adott termékek és/vagy márkák kizárólagosságát kikötni.  (pl. italmárka)                     

Sikeres pályázat benyújtása esetén a Pályázó kötelezettségei:

  1. A területen lévő standokat, pultokat, pavilonokat, egyéb installációkat a szerződésben meghatározott időpontig nem bontja el.
  2. Forgalomtól függetlenül a vásári terület rendjét nem zavarja meg, a vásározói szabályzatot magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben ezen kötelezettségét elmulasztja, kötbér fizetésére kötelezhető és/vagy a rendezvényről kitiltható. Ebben az esetben a Rendező a kifizetett területfoglalási díjat visszafizetni nem köteles.
  3. A területfoglalási díjat 2017. július 31-éig átutalással vagy készpénzben, számla ellenében megfizeti.
  4. A Rendező, az előre megadott áramigényeknek megfelelően áramvételezési lehetőséget biztosít, de az erre való csatlakozást a Pályázó hajtja végre hibátlan, épp, működésre alkalmas hosszabbítóval.
  5. Kizárólag kiváló, működésre alkalmas eszközöket használ, különös tekintettel az elektromos árammal működő eszközökre. Amennyiben elavult, sérült eszközt köt be, és azzal a Rendezővel vagy harmadik személlyel szemben kárt okoz, azt teljes egészében viseli. 
  6. A hatályos előírásoknak megfelelő saját tűzvédelmi eszközről – poroltóról- gondoskodik (min. 6kg-os ABC hitelesített tűzoltó készülék) –, annak hiányában az illetékes hatóság bírságot szabhat ki, és a rendezvényen - jelentkezése ellenére -  a Vásározó nem vehet részt, az árusításból a Rendező és/vagy a hatóság kizárhatja. Ebben az esetben a területhasználati díj kapcsán a Rendezőnek visszafizetési kötelezettsége nincs.
  7. Kizárólag épített, az időjárásnak ellenálló installációt helyez ki.
  8. Gondoskodik a veszélyes hulladék és ételhulladék elszállításáról.
  9. Minimális foglalási napok (blokkban): augusztus 4-5-6. (3 nap) és/vagy augusztus 10-11-12-13. (4 nap) és/vagy augusztus 18-19-20. (3 nap)

A Rendező fenntartja a jogot a sikeres pályázók arculati és épített megjelenését illetően; a rendezvény ideje alatt csak olyan értékesítők kaphatnak területfoglalási engedélyt, akik illeszkednek a rendezvény és a KOLORCITY brand minőségi megjelenéséhez.

Az egységes vásározói arculat kialakításának érdekében javasoljuk az alábbi, korlátozott számban bérbe vehető installációk használatát. A sikeres pályázó az alábbiak közül választott vagy saját, a Rendező által elfogadásra kerülő szerkezettel települhet ki.

A rendezvény területén működő vendéglátóegységek blokkban, U-alakban vagy sorban helyezkednek el. Élelmiszer és ital értékesítése csak ezeken a helyszíneken valósulhat meg. 

A Rendező a pályázat elbírálásakor a sikeres pályázatot benyújtók között az érintett, kereskedelmi tevékenységre alkalmas területek helykiosztását maga végzi el, lehetőség szerint a Pályázó/Vásározók előzetes igényeinek figyelembevételével.

A fesztivállátogatók meleg- és hidegkonyhai készítményekkel való ellátását biztosító nagy vendéglátó egység (20 m2 felett) nagy kínálattal, tömeges étkeztetésre alkalmas rendszerrel, megfelelő háttérkonyhával és eszközkészlettel kell rendelkezzen.

A fesztivállátogatók meleg- és hidegkonyhai készítményekkel való ellátására alkalmas, kis melegkonyhás egység/kisbüfé (20 m2 alatt) vendéglátó minimum kétféle étellel kell rendelkezzen, megfelelő háttérkonyhával. (pl.: hot-dog, pékáru, lángos, kürtőskalács, melegszendvics, stb.)

Fesztiválnapok és programok

Fesztiválnapok

Területfoglalási és bérleti díjak

Az 5. Kolorfesztiválra a Rendező egységes és kedvezményes díjakat alakított ki, mely minden Vásározóra nézve kötelező érvényű.

A Rendező az árusításra vonatkozóan (saját installációval érkező Vásározók részére) napi négyzetméter árakat határoz meg, melyek ún. kedvezményes átalánydíjak és függetlenek az árusítás időtartamától.

Nagy vendéglátó egység (20 m2 felett):
- előkészítő és háttér konyha:        500 Ft + 27% ÁFA = bruttó    635 Ft /m2/nap 
- kiszolgáló rész:             2.000 Ft + 27% ÁFA = bruttó 2.540 Ft/m2/nap 

Egyéb kereskedelmi egységek saját installációval (20 m2 alatt):    
2.000 Ft + 27% ÁFA = bruttó 2.540 Ft/m2/nap                                                                         

Installációk bérleti díjai (mely a területfoglalási díjat is tartalmazza):
1-es, 2-es stand (2m x 1m):         6.000 Ft + 27% ÁFA = bruttó    7.620 Ft/db/nap
3-as faház (3m x 2 m):         15.000 Ft + 27% ÁFA = bruttó 19.050 Ft/db/nap

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. június 15.
Az elbírálás határideje: folyamatos, legkésőbb 2017. június 25-éig.

A megadott határidőn túl beérkező pályázatokat a Rendező kötelezettségvállalás nélkül és csak a fennmaradó lehetőségek függvényében tudja elbírálni. 

A jelentkezés aláírt, lepecsételt jelentkezési lap – előírt határidőn belüli visszaküldésével (e-mailben, postai úton vagy személyesen) történik.                           
E-mail cím:
szilasiancsa@gmail.com
Postacím: Barcika Art Kft. Szilasi Lászlóné 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5.

EZEN A LINKEN TÖLTHETI LE A JELENTKEZÉSI LAPOT!

Minden további kérdésben keresse Szilasi Lászlóné (06/20/823-9953) kolléganőnket, állunk szíves rendelkezésére.

Kazincbarcika, 2017.04.28.

A Rendező képviseletében:

                                    Dr. Makkai Orsolya 
                                    ügyvezető-igazgató

További híreink

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

Óriási siker a BorsodChem KolorFutás Night

Dátum: 2026. szept 20. 12:40

Ezeregyszázan álltak rajthoz idén Kazincbarcika legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A KolorCity Mozgásév második megmérettetésén hat különböző futam közül választhattak a szabadidősport kedvelői.

Vizuális és verbális képfejtés – Bak Richárd Szemelvények című kiállítása

Dátum: 2026. szept 19. 13:59

Feltörekvő környékbeli fotóstehetség, Bak Richárd egyedi szemszögű tárlatát fogadták be a GinGin Art Café falai szeptember 18-án. A Szemelvények című kiállítás színes és fekete-fehér művei változatos témákat, szemszögeket, bravúros meglátásokat vonultatnak fel, nem egyszer rejtjelesen, címekbe kódolt megfejtési segédlettel. A térségi elismert fotókörök tagjának, a már több díjat és jeles szereplést jegyző Bak Richárdnak a „Szemelvényei” október 18-ig tekinthetők meg a Mezey Művészeti Központban operáló GinGin Art Caféban.

KolorTV élőben

Programajánló

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk