https://kolorline.hu/Egy recept, egy sztori - Kovács Roland KBSC pályaedző

Egy recept, egy sztori - Kovács Roland KBSC pályaedző

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

– Ezt az ételt a párom akkor készítette el nekem, amikor megtudta, hogy várandós. Aznap edzésen voltam és mikor hazaértem ez az étel várt. Csodálkoztam a nagy előkészületen, de nem gondoltam, hogy ekkora öröm ér majd, nagyon boldog voltam. Ez kétezer-tízben volt. A történetben az a poén, hogy a második babánál is ugyan ezt a receptet készítette el nekem: így amikor benyitottam a lakásba – ez tavaly volt – és ugyanez a menü várt , elég volt ránéznem és már tudtam, hogy újra várandós és hamarosan jönni fog a következő gyerkőc. 


Baconos-sajtos csirkemell


Hozzávalók:
• 1 db csirkemell,
• 20 dkg bacon,
• só
• bors
• trappista és füstölt sajt,
• vaj
• olaj

Elkészítés: A csirkemellet szeleteljük fel kisebb részekre, majd fűszerezzük meg.
A szeletekbe tegyük bele a kis kockára vágott sajtokat, majd tekerjük fel. Végső lépésként pedig fonjuk körbe baconnel, és a szeletek két végét fogjuk össze fogpiszkálóval. A tekercseket tegyük a tepsibe, takarjuk le alufóliával és 180 fokon süssük fél órán keresztül. Az idő lejártával vegyük le a fóliát és 200 fokon pirítsuk aranypirosra.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk