https://kolorline.hu/Egy recept, egy sztori - Botló Ádám kapusedző

Egy recept, egy sztori - Botló Ádám kapusedző

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

– Nagyon szép emlékeim vannak erről a süteményről. Még Németországban fociztam, és két héttel a bajnokság vége előtt – amikor már szinte tudtuk, hogy bajnokok leszünk –, ez volt annak az étteremnek a specialitása, ahol egyik nap étkeztünk. Természetesen rendeltem egyet, és később bajnokok is lettünk. A történetben az a legjobb, hogy amikor Putnokon később szintén bajnok lett a csapatunk, nagymamám ezzel a süteménnyel várt. Szóval számomra ez az édesség szerencsét hoz.


Isler


Hozzávalók:
• 20 dkg liszt
• 15 dkg vaj
• 8 dkg porcukor
• 5 dkg darált dió
• lekvár
• 1 csipet só
• 20 dkg étcsokoládé
• 1 evőkanál olaj

Elkészítés: A vajat a liszttel, a porcukorral és a sóval dogozzuk össze, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk tésztává. Takarjuk le, és egy órán át pihentessük a hűtőben, majd lisztezett felületen nyújtsuk ki 3-4 milliméter vastagra. Szaggassunk a tésztából kiszúróval vagy pohárral kerek formákat.
A korongokat rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe, és 180 fokon 10-12 perc alatt süssük aranybarnára. Még melegen kettesével ragasszuk őket össze lekvárral, majd jól nyomkodjuk meg. Ha kihűlnek, vízgőz felett, alacsony hőmérsékleten melegítsük össze az olajat és a csokit, majd vonjuk be vele a sütiket, ezután szórjuk rá a darált diót. Tegyük néhány órára a hűtőbe dermedni.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk