https://kolorline.hu/Barcika arca – interjú Debreczeniné Marikával

Barcika arca – interjú Debreczeniné Marikával

Szerző:

Demeter Dia

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Ha valaki aktív életet él Kazincbarcikán és ellátogat különféle programokra, legyen szó kultúráról, sportról vagy egyéb szabadidős tevékenységről, akkor már biztosan találkozott Debreczeniné Marikával, aki aktív nyugdíjasként igazi motorja a Kolorcitynek.

A Kolorline szerkesztősége éppen ezért gondolta úgy, hogy kicsit közelebb hozza az olvasókhoz a mindig mosolygós Marikát.

  • Marika kérlek, mesélj magadról. Mivel foglalkoztál az aktív éveidben? Nyugdíjazásodat követően hogy alakult az életed?

Egy borsodi kis faluban, Sályban töltöttem a gyermekkoromat, amely szép volt és boldog. Vegyész szakmunkásként végeztem a volt 105-ös, most Surányi Endre középiskolában, és az akkori BVK-ban kezdtem el dolgozni, mint rendszerkezelő, később leérettségiztem és a Központi Laboratórium PVC, majd Környezetvédelmi Laboratóriumába kerültem, mint laboráns. Közben beiratkoztam egy kétéves gyors- és gépíró iskolába, hogy megtanuljak tíz újjal vakon gépelni. mert szerettem volna irodára kerülni, ami sikerült is, így 1987-ben a Műszaki  Könyvtárban helyezkedtem el, mint gépíró. 1999-ig dolgoztam ott, majd egy év Beruházási Osztály után a TDI Üzem adminisztrátora lettem, ezt követően a nyugdíjazásom előtt pár évvel a DNT Üzembe kerültem, mert a kollégák átcsábítottak oda. A negyven éves munkaviszonyom elteltével - amit csak a BorsdChemben dolgoztam - mentem nyugdíjba.
Nagyon szerettem ott dolgozni, a kolléganőkkel és a kollégákkal rendkívül jó munkakapcsolatom volt. Máig szeretettel gondolok vissza azokra az évekre.
Általános iskolás koromban kezdtem el kézilabdázni, amit a középiskola elvégzésekor fejeztem be. A gyermekeimmel sokat kirándultunk, tollaslabdáztunk és pingpongoztunk is.



Az élet úgy hozta, hogy pár éve különváltunk a párommal, több szabadidőm lett, így egyre több olyan mozgásformát fedeztem fel, ami egyre jobban érdekel. Így jött az életembe a Gymstick, egyre többet túrázom, és ott a Zumba, ezeken az órákon szintén nagyon jó embereket ismertem meg. 2014-ben Nagyné Bubenkó Marika meghívott egy reggeli terepfutásra, létrejött egy közösség, amelyen belül még több futóval találkoztam és megismertem állandó futótársammal, Kotánné Szilviával, akivel ma már nagyon sokat futunk terepen, mert az a mi közegünk, a kedvencünk.



Innentől kezdve a futás is heti rendszeres testmozgásommá vált. 2017 őszétől Zumba Strongra is járok. Szinte minden nagyobb sporteseményen és sportnapon örömmel veszek részt, például Miskolcon ebben az évben is lesz Family Perfect Day, amin természetesen idén is ott leszek, de voltam már Szerencsen, Debrecenben és persze barcikán is. Közeleg a május 19-ei II. Fitness Day, amit már nagyon várok.
Február 19-e óta a Fitt Barcika díjmentes edzésekre is járok, amikor nincs egyéb elfoglaltságom. Nagyon szeretem ezeket a tornákat.
Örülök, hogy a város ennyit áldoz azért, hogy egyre több embert bevonzzon a sportéletbe. Én sem tudnék ennyi helyre eljutni, ha ezek az órák nem lennének ingyenesek.



A legkedvesebb szabadidős tevékenységemet nagyon nehéz meghatározni, mert a sportot nagyon szeretem, az életem része, de ott van a számomra legfontosabb, a családom. Két fiú unokám van, akikkel imádok lenni, és ha hívnak, akkor ők az elsők. Persze ott vannak a kulturális események, amelyekre örömmel megyek. Tagja vagyok az Újkazinci Baráti Körnek, ahová egy kedves ismerősöm, Ignécziné Jolika hívott meg először, majd egyre több alkalommal látogattam el a programokra. Az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klubot sem hagyom ki, mert hozzájuk is gyakran csatlakozom: kirándulni járunk és kézműveskedni is szoktunk. És ott van a Szenior Szabadegyetem, amelyen fantasztikus előadásokat hallhatunk.

  • Mit gondolsz Kazincbarcikáról?​​​​​​

A város egyre jobban szépül, fejlődik. Egyre több program közül válogathatunk. Ez érvényes a sport- és a kulturális életre egyaránt.

  • ​​​Mi az, ami motivál téged? Mit üzensz a fiataloknak?

Hogy mi motivál? A sportban a mozgás öröme, a csoportos mozgás egy olyan élmény számomra, amit máshol nem kapok meg. A test karbantartása is ugyanolyan fontos, mint a megfelelő étkezés. A kettőt szerintem nem lehet elválasztani és én már nem is tudom. Ha meg tudok olyan gyakorlatot csinálni bármelyik edzésen, amit korábban kevésbé tudtam, az nagyon jó érzéssel tölt el. Ha terepre megyünk futni vagy túrázom, akkor a csodás természet látványa és a jó levegő leírhatatlan érzéseket vált ki belőlem. Nagyon sok jó baráttal, ismerőssel lettem gazdagabb, amiért nagyon hálás vagyok.
Szeretem, amikor mosolyognak a körülöttem lévők és már ismerősként üdvözöljük egymást.



A fiataloknak azt szeretném üzenni, hogy sportoljanak, találják meg a számukra legmegfelelőbbet, mert a testük meg fogja hálálni, hogy törődnek vele, és nem utolsó sorban barátokra, ismerősökre találnak. A közösség mindig nagy hatással van a jó közérzetre. Egy befelé forduló ember nagyon magányos. Természetesen ez a kulturális életre is vonatkozik. Egy csodás kiállítás, amiben rendszeresen részünk van, egy író-olvasó találkozó, színház, koncert mindig feltölt.
Ha lehetőség van rá, élje mindenki aktívan az életét.

Fotók: Kovács Loretta és Debreczeniné Marika facebook oldala

További híreink

Létvágy — Lévai Ádám vizuális és verbális egységének grafikai kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. márc 15. 09:41

A szó legjobb értelmében régimódi, mégis extravagáns grafikus, Lévai Ádám hozta el válogatott műveit Kazincbarcikára a festői Tatáról. A már önmagában is beszédes nevű Létvágy című tárlaton nem kevesebb mint 53 bravúros alkotás sorakozott fel március 13-án. A Mezey István Művészeti Központban látható, egyszerre figurális és elvont gyűjtemény még legalább egy hónapig lesz lát(ogat)ható az „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat keretében.

„Se zsebkendő, se bugyi” – A bolond lány Kazincbarcikán

Dátum: 2026. márc 14. 19:11

Az új kazincbarcikai színházi évad harmadik előadását láthatta néhány napja a közönség. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház visszajáró társulata ezúttal Marcel Achard: A bolond lány című pikáns bűnügyi vígjátékát hozta el az Egressy Béni Művelődési Központ színpadára.

Pátrovics Géza a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta

Dátum: 2026. márc 13. 14:13

Rangos állami kitüntetésben részesült március 13-án Pátrovics Géza: Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt díjat adományozta a többszörös masters világ- és Európa-bajnok súlyemelőnek, a Kazincbarcikai VSE súlyemelő-szakosztálya vezetőedzőjének.

Barcika hazavár – Verebélyi Diána képzőművész látogatott el szülővárosába

Dátum: 2026. márc 12. 19:05

Az Összefogással Barcikáért Egyesület március 11-én Verebélyi Diána képzőművészt látta vendégül a GinGin Art Caféban rendezett pódiumbeszélgetésen. A kazincbarcikai születésű művész beszélt helyi gyökereiről, pályafutása kezdetéről, a szakmai fejlődéséről és legemlékezetesebb kiállításairól is.

KolorTV élőben

Programajánló

Foltvarró kiállítás - Ganyu Sándorné tárlata

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk