https://kolorline.hu/Isten éltessen drága Édesanyám!

Isten éltessen drága Édesanyám!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Az anyák napja talán a világ legszebb ünnepe, hiszen az előtt az ember előtt tisztelgünk, aki a legszebb ajándékot adta nekünk: az életet.

E napot Amerikától Indián át Ausztráliáig talán a világ minden pontján számon tartják. De nézzük meg, hogyan alakult ki e nemes ünnep, s hogy az eltérő kultúrák hogyan ünneplik.

Amerika


Mint oly sok mindenben, Amerika számos - Európában is divattá vált - szokásnak mondjuk úgy:édesanyja. Nincs ez másképp e nappal sem, ugyanis 1872-ben Julia Ward Howe segítségével itt emlékeztek meg először az édesanyákról.

A történet szerint Julia 1907-ben próbálta nemzeti ünneppé nyilváníttatni, s  május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére.

Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-én hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította.

Mára sajnos ez az ünnep is elanyagiasodott: a boltok hetekkel előtte megtelnek az ilyenkor szokásos csecsebecsékkel és ajándékokkal. A felmérések szerint ezen a napon foglaltak leginkább a telefonvonalak, az éttermekben pedig hetekkel előbb asztalt kell foglalni, hiszen egyik gyerek sem szeretné, hogy az anyja ezen a napon a konyhában dolgozzon.

Ausztrália


Amerikához hasonlóan az anyák napi ünnepség szintén május második vasárnapjára esik. Ezen a napon a hagyományoknak megfelelően mindenki szegfűt visel a ruháján: a színes szegfű azt jelképezi, hogy az illető édesanyja még él, a fehér szegfűvel pedig az elhunyt szülő előtt tisztelegnek. Az ausztrálok nem csak saját édesanyjuk előtt tisztelegnek e napon, hanem nagyanyjuk és azon nők előtt is, akik az anyjuk mellett gondozta őket.

Mexikó


Mexikóban az anyák napja fix dátum: május 10-én ünneplik. Az ország legtöbb ünnepéhez hasonlóan az anyák napja is egy színes kavalkád. A gyerekek már egy nappal előbb hazatérnek a családi házba, és hagyományosan ajándékokkal halmozzák el szüleiket: a kicsik saját készítésű, a nagyok vásárolt ajándéktárgyakkal kedveskednek, dalokkal és versekkel szórakoztatják édesanyjukat. Mexikóban azonban nem csak az édesanyákat ünneplik ezen a napon: itt fontos egyházi esemény is, amikor Szűz Mária előtt róhatja le kegyeletét minden hívő. Így a latin-amerikai ország anyák napi programjának elmaradhatatlan része az istentisztelet.

Magyarország


1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva, majd 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére.


Segítünk: 5 szívhezszóló idézet, hogy kifejezzük érzéseinket, ha máshogy nem tudjuk.
Azonban ne feldjük, néha a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek, s elég ha csak annyit mondunk: szeretlek édesanyám. 

Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék hangján. Ami csak szép s jó volna, édesanyámnak adnám. (Létay Lajos)

Te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során. Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok. (David L. Weatherford)

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom. (Mécs László)

Édesanyám, köszöntelek most e meghitt ünnepen, azt kívánom most és mindig, mindig maradj meg nekem. (Devecsery László)

Hogyha virág lennék, ölelnélek jó illattal; hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, arany nappal, ezüst holddal, beragyognám életedet csillagokkal. (Pákolitz István)

További híreink

A szeptember 19-i Borsodchem Kolorfutás Night 2026 szélsebes tudnivalói

Dátum: 2026. szept 05. 16:05

Szeptember 19-én ismét mozgásdús estére-éjjelre alkonyodik a nap Kazincbarcikán. Az év legtöbbeket megmozgató sporteseményén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton újra szabad a közösségi futópálya bárkinek, a jótékonysági futóktól kezdve az ovis szárnylábpróbálgatókon át a rendíthetetlen seniorokig. Sokan megtalálhatják a maguk próbatételét, egészen a félmaratoni távig. A legnagyobb közös ellenfél a jelentkezési határidő, amely szeptember 12-én csap le. Addig lehet élni a jó eséllyel. Helyszíni nevezésre továbbra sincs lehetőség.

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk