https://kolorline.hu/Hogyan védjük az ivóvízmérőinket és a vízvezetékeinket a fagykárok ellen?

Hogyan védjük az ivóvízmérőinket és a vízvezetékeinket a fagykárok ellen?

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A fagyok beköszöntével érdemes idejében megtennünk a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező ivóvízmérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségeit. Az ÉRV. Zrt. felhívja a figyelmet a vízvezetékek és az ivóvízmérők fagy elleni védelmének fontosságára, amely a belső hálózaton a Felhasználók feladata. A megrongálódott ivóvízmérő javításának, pótlásának, szerelésének, hitelesítésének költségeit a Felhasználó köteles a szolgáltatónak megtéríteni. Fokozott elővigyázatossággal a károk és a bosszúságok elkerülhetőek. Hogyan?

Rendszeresen vizsgáljuk meg, hogy nincs-e víz az aknában, ellenőrizzük az aknafedlap illeszkedését, megfelelő zárását. Ügyeljünk rá, hogy ha az ivóvízmérő-akna fedele zsanéros, mindig lehajtott állapotban legyen. A helytelenül visszarakott aknafedlap balesetveszélyes, valamint a beáramló hideg levegő az ivóvízmérő elfagyását okozhatja.

A fedlap belső felületét az akna nyílásánál megfelelő szigeteléssel (pl.: hungarocellel) lássuk el, a szigetelés az akna mennyezetére is javasolt. Az ivóvízmérő műanyag fedelét tartsuk lehajtott állapotban az elfagyás elkerülése érdekében.

Ha az ivóvízmérő, illetve a csövek a talajszinttől egy méternél kisebb távolságra vannak, ajánlatos külön hőszigetelésről gondoskodnunk. Hőszigetelő anyaggal vagy műanyag fóliával fedjük be az ivóvízmérőt úgy, hogy az könnyedén eltávolítható legyen a leolvasáskor. A hó szintén védelmet nyújt, ezért csak az ivóvízmérő-leolvasás előtt célszerű az aknáról ellapátolni a havat.

Nemcsak az aknákban, hanem a pincékben is ki vannak téve a fagyveszélynek az ivóvízmérők. Ebben az esetben mindenképp ügyeljünk arra, hogy a téli hónapokra bezárjuk az ablakokat, illetve ahol kell, kicseréljük a törött üveget.

A lakótelepi házakban az épület összes vízfogyasztását mérő szerkezetet legtöbbször a közműalagút és a folyosó mellett kialakított tároló helyiségben szerelik fel. Az ivóvízmérő fagy elleni védelme a lakóközösség feladata.

Az épületen belüli vezetékek, illetve szerelvények esetében győződjünk meg a helyiség nyílászáróinak épségéről. Ha a falban levő vezetékben keletkezett a hideg hatására jégdugó, nem folyik a víz a csapból, mivel az elzárja a víz útját. Ha a csövet nem repesztette szét a jég, házilag is orvosolni lehet a problémát. Ilyenkor a helyiség felfűtése jelenti a megoldást.

Ha a vezeték már elfagyott a pincében és műanyagból van, kérjük szakember segítségét, és ne fogjunk hozzá nyílt lánggal az olvasztáshoz!

A lakatlan ingatlanoknál vagy a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékek, kerti csapok esetén az ivóvízmérő és a felhasználói vízhálózat víztelenítését feltétlenül el kell végeznünk. A víztelenítéskor ügyeljünk a víztelenítendő csőszakasz előtti elzáró szerelvény cseppmentes elzárására, és erről minden esetben győződjünk meg, ellenkező esetben egész télen szivároghat a víz.

Tavasszal, a tartós fagyok elmúltával mindenképp célszerű megvizsgálnunk az ivóvízmérő-akna állapotát, különösen a hétvégi házakban. A kerti csapokat csak akkor ajánlatos üzembe helyezni, amikor már nem várhatóak fagyos éjszakák, hiszen a hideg jelentősen károsíthatja a szerkezeteket.

Az ÉRV. Zrt. szakemberei gyors és egyszerű technikát javasolnak az állapotellenőrzésre és a hálózat tesztelésére: zárjuk el gondosan valamennyi vízvételi hely kifolyószerelvényét és nézzük meg a vízmérőt. Ha a legkisebb csillagkerék mégis pörög, valahol szivárgás lehet a hálózaton, ezért érdemes szakemberrel átnézetni a rendszert. Keressük meg a baj forrását és javíttassuk meg a hibás szerelvényt vagy vezetéket, emellett ajánlatos legalább havonta egy alkalommal ellenőriznünk az ivóvízmérő-aknát.

További híreink

Mentők napja – A Kazincbarcikai Mentőállomás dolgozóit köszöntötte a város 

Dátum: 2026. máj 22. 17:39

Több mint egy évtizede hagyomány Kazincbarcikán, hogy a város vezetése köszönti a helyi mentőállomás dolgozóit, elismerve ezzel áldozatos munkájukat. Idén május 21-én rendezték meg az ünnepséget az Ambrózia étteremben, ahol Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester tolmácsolta a város háláját a mentődolgozóknak.

Május 23-án megnyit a kültéri medence a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. máj 22. 16:55

A pünkösdi hétvégére időzítve nyitja meg kültéri medencéjét a Kazincbarcikai Vízi Komplexum: május 23-tól már a szabadtéri úszás lehetősége is várja a vendégeket. A létesítmény üzemeltetője, a Barcika Art Nonprofit Kft. szerint ez egy fontos átmeneti időszak kezdete, hiszen a város hosszabb távú célja továbbra is egy korszerű, modern strand kialakítása.

Ipari park, hídfelújítás, kamerabővítés — több fontos ügy kerül a testület elé jövő héten

Dátum: 2026. máj 22. 15:31

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete május 28-án (csütörtökön) 8 órától tartja soron következő ülését. A tanácskozáson több, a város működését és jövőbeni fejlesztéseit érintő fontos napirend kerül a képviselők elé.

Elhunyt dr. Király Bálintné Kiss Magdolna, a gimnázium egykori igazgatója

Dátum: 2026. máj 22. 12:40

82 éves korában elhunyt dr. Király Bálintné Kiss Magdolna, a mai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium — akkori nevén Ságvári Endre Gimnázium — egykori fizika–kémia szakos tanára és volt igazgatója — számolt be róla az intézmény honlapja.

KolorTV élőben

Programajánló

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Nyitott szertárkapuk gyermeknapon

Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk