https://kolorline.hu/A rockabilly nagykövetei

A rockabilly nagykövetei

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Az 1998-ban alakult Mystery Gang együttes lelkes követője a rockabilly műfajnak.


Fotók: Bartók Alexandra

A stílus az 1950-es évek Amerikájában bukkant fel, magalkotója, Elvis Presley jelentős befolyással bírt a későbbi rockzenére, annak ellenére is, hogy a popkultúrában viszonylag rövid ideig tartott a fénykora. A Mystery Gang kezdeti éveiben ugyancsak a nagy példaképek bemutatásával kezdte. Többek között Carl Perkins, Johnny Cash és Buddy Holly dalait szólaltatták meg, aztán fordultal a saját szerzemények felé. A zenekarral a KolorCountry szuhakállói állomásán találkozhatott a publikum. Kolléganőnk az együttes frontemberével, Egri Péterrel beszélgetett.

A világ mely szegletéről érkeztek Szuhakállóba?

Nem régen tértünk vissza az Egyesült Államokból, ahol, a tavaly megjelent és októberben aranylemezzé vált Wild 50’s Nights című album egyik dalát, a Baby That’s What I Like-ot a Los Angeles-i Akademia Music Awards júniusi kiírásán jelölték, és a közelmúltban a Best of Country Song kategória nyertese lett. Utána Las Vegasban volt szerencsénk játszani, onnan egyenesen Magyarországra jöttünk és nagy örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Ritkán van lehetőségünk a környéken koncertezni, úgyhogy most megragadtuk az alkalmat. Olyan műsort állítottunk össze, hogy hét nyelven beszél. Nem csupán a mostani dalaink szólalnak meg, hanem a régebbiek közül is beválogattunk néhányat, sőt, a most készülő új szólólemezemről is fogunk játszani. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a szuhakállói lovasoknak, akik szép eredményt értek el Budapesten, a Nemzeti Vágtán.

Az 50-es évek Amerikájának zenéjét játsszátok. Hogyan tudják hitelesen átadni ezt a stílust a közönségnek? Kik hatottak Önökre?

Elsősorban a nagy elődök voltak ránk hatással. Mondhatni az ő lemezeiken nőttünk fel. Ez a műfaj attól érdekes, hogy időről időre visszaköszön a zenében, vagy öltözködésben, így a divatnak köszönhetően a mai ízlésvilág nagyon nekünk dolgozik. Egy dolog változott, a régi kedvenceket nem bakeliten hallgatjuk, hanem ultramodern technológiai csodamasinákon. Nagyon nagy öröm egy ilyen nemzetközi műfajt több évtizeddel később is sikerre vinni. A közönség azt szereti, amit az ember őszintén és szeretettel ad elő. Véleményem szerint a Mystery Gang hitelességének ez az egyik biztos pillére.

Még tart a fesztiválszezon, de közeljövőben készülnek valamilyen meglepetéssel a rajongóiknak?

Igen, nagyon nagy az izgalom, alig merek róla beszélni, de Amerikában keverik az új dalaimat, amiket Magyarországon rögzítettünk. Fantasztikus, hogy ez a legendás, Tennessee államban lévő Memphis Sun stúdiójában történik meg, ahol annak idején Johnny Cash, Elvis Presley, Roy Orbison, Jerry Lee Lewis kezdte a pályafutását. Nagyszerű dolgok vannak születőben, ugyanis őszre nemcsak egy szólólemezzel készülök, hanem bizonyos dalaimból elektro-verziót is készítünk, ami azért lenyűgöző, mert az eddig autentikus hangszerelésű, 50-es évekbeli világomba egy DJ nyúl bele. A lemezeken egy amerikai vokálegyüttes fogja kiegészíteni az én énekemet. Hamarosan ezt is lehet majd hallani. Nagyon tele vagyunk koncertekkel és utána videoklip forgatással, aztán jövőre ismét az USA-ba megyünk. 2020 áprilisára meghívást kaptunk a Viva Las Vegas fesztiválra. Ezúttal a főszínpadon fogunk játszani, ami eddig példátlan egy közép-európai zenekartól.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk