https://kolorline.hu/Minden rendben

Minden rendben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A 2012-ben alakult, székesfehérvári, beat, pop, rock, soul zenét játszó Blahalouisiana együttes a hetedik Kolorfesztivál vendégeként adott jó hangulatú koncertet Kazincbarcikán, a Csónakázó – tónál.



Fotók:Bartók Alexandra

A zenekarhoz 2014-ben csatlakozott Pénzes Máté billentyűs. Az alábbiakban a vele készült interjút olvashatják.

Igen széles az a zenei spektrum, amit játszanak…

Igen, és az új, megjelenésre váró lemezünk még több blues-os, instrumentális elemet fog tartalmazni. Arra törekedtünk, hogy minél igényesebb hangszerelésekkel álljunk elő. Ennek megfelelően külföldön, analóg technikával vettük fel a lemezt. Nincs semmilyen digitális utómunka, teljesen a 70-80-as évek, sőt, talán inkább a 60-70-es évek technikájával rögzítettük az albumot.

Az együttes első lemeze 2016-ban jelent meg. Az eltelt három esztendőben változott valamit a zenekar szöveg és hangzásvilága?

Hál” istennek, mivel tagcsere nem történt, így szinte minden változatlan maradt. Engem már a belépésemkor megfogott, hogy milyen mély mondanivalóval bírnak a szövegeink. Ez most sincs másképp, ámbár nem éppen divatos jelenség. A zenénkben más irányokat kezdtünk el boncolgatni, hiszen akkor több populárisabb dalunk volt. Azt nem tudjuk, mi lesz az új lemezünk sorsa, bízunk benne, hogy kedvezően fogadja majd a közönség.

A popularitásnak akár lehet előnye, de hátránya is. Kissé elfordulva ettől az iránytól, mennyire érzik ennek a pozitív, vagy negatív hatásait?

A fesztiválokról jó tapasztalataink vannak, gyakorlatilag minden fesztiválon ott vagyunk. Az viszont tény, ha a mai zenei ízlést nézzük, illetve azt, amit a rádiók sugároznak, nem feltétlenül vagyunk az elsők között, inkább azt kell mondanom, hogy ki is maradunk belőle. Ezáltal nyilván nehezebben jut el a közönséghez a zenénk, de mi csöppet sem foglalkozunk ezzel, egyszerűen csináljuk tovább, ami őszintén jön belőlünk, amit szeretünk. Szerintem ezt az őszinteséget érzi a közönség is. Kicsit körülményesebb az út a média nélkül, bár természetesen néha megszólalunk a rádióban, a TV-ben, de nem olyan mennyiségben, mint más zenekarok.

A fesztiválszezon a koncertezés tömkelegéről szól, vagy van idő háttérmunkára is?

Eddig gyakorlatilag az egész nyár a turnézás körül forgott. A napokban fogunk felvenni egy új dalt, ráadásul szimfonikus zenekari kísérettel, illetve készülünk a szimfonikusokkal közös fellépésre Székesfehérváron, egyébként éjjel-nappal koncertezés van.

További híreink

Asztaliteniszben mérték össze tudásukat a diákolimpikonok a Kazinczy Tornacsarnokban

Dátum: 2026. nov 06. 11:14

Nyolc iskola több mint harminc tanulója állt asztalhoz szerdán a Kazinczy Tornacsarnokban, ahol az asztalitenisz „B” kategóriás Diákolimpia körzeti döntőjét rendezték meg. A versenyzők nemcsak a körzeti helyezésekért, hanem a megyei döntőbe jutásért is küzdöttek.

A Kolorfund mint követendő példa – már az értékelésnél tartanak a beérkezett pályázatok

Dátum: 2026. nov 06. 10:38

Kozmetikai, építőipari és informatikai területről is érkeztek pályázatok a Kolorfund idei kiírására. A pályázati alapra közel negyven kazincbarcikai székhelyű mikro- és kisvállalkozás jelentkezett, az értékelést szerdán kezdték meg az illetékes szakemberek. 2026-ban összesen 30 millió forint a támogatási keretösszeg.

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk