https://kolorline.hu/Autós felkészülés a téli időszakra

Autós felkészülés a téli időszakra

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Megérkezett az ősz, hamarosan beköszönt a tél, erre pedig minden autósnak fel kell készülnie, hogy a járművük megfelelő műszaki állapotban legyen.  Vannak alapvető fontosságú intézkedések, és akadnak olyanok is, amelyekre sokan nem is gondolnak.

A tél beálltával a téli gumi felszerelésének szükségessége ma már szinte mindenkinek az alapvető felkészülés része, de ezen túl is van még néhány további teendője az autósoknak. Dr. Rácz Tamás a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője szerint a téli gumi cseréjénél érdemes odafigyelni arra, hogy ne használt gumiabroncsokat vásároljunk, mivel ezek hajlamosak a felkeményedésre, és így nem az elvárt módon viselkedhetnek. 

Fontos a járműveken az ablaktörlő berendezést is átvizsgálni. Ha szükségesnek látjuk, cseréljük a gumikat, vagy akár az ablaktörlő lapátokat is, illetve érdemes fagyálló szélvédőmosó folyadékot használni, mint ahogy fagyálló hűtőfolyadékot is. Nem szabad elfelejteni a világító, jelző berendezések vizsgálatát sem, hiszen ebben az időszakban nagyon fontos a látni, látszani elv a gépjárművek vonatkozásában. A Közlekedési osztályvezető elárulta, hogy nagyon sok gépjárművet látnak úgy a közutakon, hogy csak a menetfényt használják, és ezzel egyidejűleg nem működik a hátsó lámpa, ami nagyon veszélyes. Erre nagyon oda kell figyelni. Nyilván a ködfényszórót, illetve a hátsó ködzárófényt is használhatjuk, de csak indokolt esetben, tehát amikor ténylegesen sűrű köd van, mert egyébként zavarni fogjuk vele a közlekedésben résztvevő más személyeket.

Dr. Rácz Tamás nem csak a gépjárművek ellenőrzésére, hanem a gyalogosokra is felhívta a figyelmet. Azt tanácsolta a járókelőknek, hogy ebben a ködös időben próbáljanak meg fényvisszaverő ruházatot viselni és minden esetben körültekintően, szabály követően átkelni az úttesten.

További híreink

A szeptember 19-i Borsodchem Kolorfutás Night 2026 szélsebes tudnivalói

Dátum: 2026. szept 05. 16:05

Szeptember 19-én ismét mozgásdús estére-éjjelre alkonyodik a nap Kazincbarcikán. Az év legtöbbeket megmozgató sporteseményén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton újra szabad a közösségi futópálya bárkinek, a jótékonysági futóktól kezdve az ovis szárnylábpróbálgatókon át a rendíthetetlen seniorokig. Sokan megtalálhatják a maguk próbatételét, egészen a félmaratoni távig. A legnagyobb közös ellenfél a jelentkezési határidő, amely szeptember 12-én csap le. Addig lehet élni a jó eséllyel. Helyszíni nevezésre továbbra sincs lehetőség.

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk