https://kolorline.hu/A települési közkifolyók helyes használata télen

A települési közkifolyók helyes használata télen

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Mindannyiunk közös érdeke a települési közkifolyók rendeltetésnek megfelelő használata a téli időszakban is, ezért az ÉRV.Zrt. az alábbi hasznos tanácsokkal látja el a lakosságot.

A vízvételezés során legalább 1 vödör vizet (7-10 liter) szükséges kiengedni ahhoz, hogy utána az ürítő rendszer vízteleníteni tudja a közkifolyót. Amennyiben ezt a mennyiséget nem engedjük ki, akkor a víztelenítés nem történik meg, és elfagyhat a rendszer.

Tilos a közkifolyóval „játszani”, azaz egy kicsit megnyitni, úgy, hogy a víz bár megindul, de nem folyik ki! Ha a nyomókart lenyomjuk, minden esetben ki kell engedni a fent jelzett mennyiséget, hogy az elfagyás ne következzen be.

Ha a közkifolyó elfagyott, tilos azt tűzzel, gázlánggal, egyéb módon kiolvasztani! Ez további károkat okozhat, ami megnehezítheti, késleltetheti a javítását.

Tilos a közkifolyóra tömlőt csatlakoztatni, illetve tömlőn keresztül tölteni kannákat, edényeket, mert így az ivóvízhálózat elfertőződhet!

Abban az esetben, ha a közkifolyók működésénél rendellenességet tapasztalnak, a nap bármely szakában hívhatják a + (80) 22-42-42-es, valamint a (48) 81-42-42-es telefonszámot.

 

További híreink

A szeptember 19-i Borsodchem Kolorfutás Night 2026 szélsebes tudnivalói

Dátum: 2026. szept 05. 16:05

Szeptember 19-én ismét mozgásdús estére-éjjelre alkonyodik a nap Kazincbarcikán. Az év legtöbbeket megmozgató sporteseményén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton újra szabad a közösségi futópálya bárkinek, a jótékonysági futóktól kezdve az ovis szárnylábpróbálgatókon át a rendíthetetlen seniorokig. Sokan megtalálhatják a maguk próbatételét, egészen a félmaratoni távig. A legnagyobb közös ellenfél a jelentkezési határidő, amely szeptember 12-én csap le. Addig lehet élni a jó eséllyel. Helyszíni nevezésre továbbra sincs lehetőség.

Folytatódik a munka a Városi Piac jövőjéért - a helyiek véleményét várják. Töltse ki Ön is a kérdőívet!

Dátum: 2026. szept 04. 17:00

Hónapok óta dolgozik Kazincbarcika Város Önkormányzata a Városi Piac jövőjének rendezésén. A tulajdonos és üzemeltető döntésének megismerése óta több lehetőséget is felajánlott a piac további működésének biztosítására, miközben más lehetséges megoldások vizsgálata is megkezdődött. A folyamat most újabb fontos állomáshoz érkezik: az önkormányzat a vásárlók és az értékesítők véleményét is szeretné megismerni.

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk