https://kolorline.hu/A tanulás az első

A tanulás az első

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A tanulás és a sport terén egyaránt kiváló teljesítményt nyújtó gyermekeket és felkészítő pedagógusaikat ünnepelték március 2-án, a Barcika Csillagai díjkiosztó-ünnepségen, az Egressy Béni Művelődési Központban.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2018 októberében döntött a Kazincbarcika Város Jó tanulója-Jó sportolója kitüntető díj alapításáról, melyből évente egy adományozható. Ezt a kimagasló elismerést idén a szakmai kuratórium javaslatára Bede Fanni, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájának 7. osztályos tanulója vehette át Szitka Péter polgármestertől és Klimon István alpolgármestertől. A tehetséges ifjú hölgyet kedvenc tevékenységeiről és továbbtanulási terveiről - a szülei jelenlétében - faggattuk telefonon.

Nagyon szép kitüntetésben részesültél a város vezetése részéről a hónap elején. Nyilván sokat dolgoztál ezért. Hogyan telik egy átlagos napod?

Természetesen délelőtt az iskolában vagyok. Miután hazaérek, nekilátok a házi feladatok elkészítésének, majd edzésre sietek. Amint véget ér a tréning, ismét igyekszem haza, hiszen ha maradt még házim, azt be kell fejezni másnapra. Igazából nem sok szabadidővel rendelkezem.

Tulajdonképpen milyen sporttal foglalkozol? Anya és apa sportmúltja mennyire határozták meg a sport iránti szeretetedet?

Az úszással anya munkája révén ismerkedtem meg. Az uszodában gyógyúszást oktat, talán négy éves lehettem, amikor a nagyobb testvéremmel, Hannával elkísértük őt, s ekkor tanultam meg úszni. Szintén óvodás koromban kezdtem el a focit, és Darai Imre bácsinál a teniszt. A labdarúgást már abbahagytam, de nagyon szerettem, mert apukám is hosszú évekig focizott. Kézilabdaedzésre első osztályos koromtól járok, Oláh Zsoltné Kati néni és Oláh Csaba a tanáraim és az edzőim. Most már a KKSE U14-es utánpótláscsapatának, valamint az Országos Serdülő Bajnokságban résztvevő csapatnak vagyok a tagja. Az említetteken kívül nagyon szeretek futni és floorballozni, illetve az iskolában atletizálok is.

Milyen eredményeket értél el eddig ezekben a sportágakban?

A kézilabdacsapattal a megyei diákolimpián első helyen, a diákolimpia országos elődöntőjében a harmadik helyen végeztünk. Tagja voltam a megyei diákolimpián szereplő floorball, és női labdarúgásban ezüstérmet szerző csapatnak is. Ugyancsak tagja voltam az országos diákolimpia döntőjén teniszben a második, a strandkézilabdában és az atlétika négy próbában hetedik helyezett együttesnek. Teniszben, a megyei diákolimpia egyéni versenyén az első helyen, az országos diákolimpia döntőjében pedig a második helyen végeztem. Tavaly neveztem a Kolorfutásra is. A Sulimaratonon ismét első helyezett lettem, aztán elindultam a felnőtt 5 km-en, ahol nagy örömömre a dobogó legalsó fokára állhattam. A Spartan kids versenyen a húgommal együtt vettünk részt, ott szintén a harmadik helyet szereztem meg.

Gondolkodtál-e azon, hogy a hobbiszintről továbblépjél és hivatásszerűen csináld valamelyik sportot?

A kézilabdán gondolkodom, mert a tenisz sportág tárgyi feltételei mégiscsak Budapesten adottak a leginkább, én pedig nem szeretnék elszakadni a családomtól, a barátaimtól, az itt megszokott életemtől. A szüleim is azt mondják, hogy első a tanulás, ráadásul itt a KKSE-nél összeszokott csapattal játszunk, szeretem a trénereimet, jól érzem magam és szerintem a lányok és az edzők ugyancsak kedvelnek.

Vannak példaképeid, akikre felnézel, vagy szeretnél hozzájuk hasonlítani?

A teniszben Serena Williams és Roger Federer játéka nyűgöz le. A kézilabdában a nőknél a Győri Audi ETO KC és az FTC meccseit szeretem megnézni, a férfi csapatoknál elsősorban a veszprémi és a szegedi klubok mérkőzéseit kísérem figyelemmel.

Gondolom, sok barátnőd van. Mit szerettek közösen csinálni?

Legtöbbször edzésen találkozunk, aztán átmegyünk egymáshoz is, valamint a téren találkozunk. Ha valamelyikünknek szülinapja van, általában moziba megyünk megünnepelni.

Azt hallottam, hogy a sport mellett a tanulás szintén nagyon jól megy. Melyik a kedvenc tantárgyad?

Főleg a testnevelés és a biológia érdekel. Talán éppen ezért képzelem el a felnőtt életemet testnevelő tanárként, vagy állatorvosként. Imádom az állatokat. Elsősorban a lovakért és a kutyákért rajongok. Kiskoromban sokat jártunk lovagolni Veres Albert bácsihoz, de sajnos ma már nincs annyi időnk.

Úgy tudom, hogy hárman vagytok testvérek. Ők is ugyanolyan elfoglaltak, mint te?

Igen. A nővérem Hanna, akit már korábban említettem, a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, ugyancsak remek sportoló. A húgom Zsófi szintén a Kazincbarcikai Kézilabda Sport Egyesület színeiben játszik, illetve Imre bácsi instruálása mellett teniszezik és floorballozik.

A sok tennivaló közepette azért jut idő a közös együttlétre?

Arra mindig szakítunk időt. Gyakran tanulunk együtt, most éppen Zsófinak segítek a leckeírásban. Aztán vásárolni is együtt szoktunk menni, illetve ha időnk engedi, kirándulunk.

 

 

További híreink

Felavatták a gólyafiókákat – Ünnepi műsorral köszöntötte a város az elsősöket

Dátum: 2026. szept 01. 12:47

Idén is felavatták a kisgólyákat Kazincbarcikán. A városi gólyafióka-avatónak ezúttal is a főtér adott otthont, ahol Kazincbarcika városa a tankerületi központtal és a Miskolci Egyházmegyével közösen köszöntötte az első osztályosokat. Az új diákokat ünnepi műsor, fogadalomtétel, valamint zenés és verses fellépés várta. 

Beavatkozásra volt szükség a Csónakázó-tónál a tartós aszály miatt

Dátum: 2026. aug 30. 10:37

A Csónakázó-tó zöldes vize és az augusztusban tapasztalt kisebb mértékű halpusztulás több kérdést is felvetett az elmúlt időszakban. A problémák hátterében a tartós csapadékhiány áll: a Tardona-patakból megszűnt a tó természetes vízutánpótlása és átöblítése. A Barcika Park Nonprofit Kft. augusztus elején megkezdte a szükséges beavatkozásokat, amelyek eredményeként a halpusztulás megszűnt.

Év végéig biztosított a városi piac működése – eladná az épületet a tulajdonos

Dátum: 2026. aug 28. 11:10

December 31-ig biztosított a Kazincbarcikai Városi Piac működése, azt követően azonban egyelőre bizonytalan a csarnok sorsa. A magántulajdonban lévő piac működtetése évek óta veszteséges, ezért tulajdonosa értékesíteni szeretné az épületet, és az üzemeltetést sem kívánja folytatni. Az önkormányzat támogatást ajánlott a működés fenntartásához, és továbbra is keresi annak lehetőségét, hogyan maradhat meg hosszú távon a piaci árusítás Kazincbarcikán.

Még marad a nyárból: öt új dallal folytatódik a Vízijáték-show

Dátum: 2026. aug 26. 14:19

Lassan véget ér a nyár, a kazincbarcikai Vízijáték-show azonban még nem búcsúzik. A főtér egyik legnépszerűbb esti programja augusztus 28. és szeptember 6. között minden nap várja a közönséget, ezt követően pedig – amíg az időjárás engedi – pénteken, szombaton és vasárnap folytatódnak a zenés, fényekkel kísért vízi show-k. A repertoár is megújul: augusztus végén öt új dal kerül a programba.

KolorTV élőben

Programajánló

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk