https://kolorline.hu/Autóápolás otthon

Autóápolás otthon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Kezdjük az egyszerűbbik esettel. Mosás. Mindenki jobb esetben mosott már autót. Nem sok minden kell hozzá. Víz, vödör, mosogatószer, kefe, esetleg rongy. Célszerű 2 vödörrel készülni, vagy esetleg 3-al mert ha nincs lehetőségünk folyó vizet biztosítani az autóhoz akkor szükségünk lesz rá, Egyik vödörbe sima tiszta vizet szoktam tenni amiben a koszos kefét, és rongyot mosom ki két samponos réteg közt. Ez azért jó mert nem koszoljuk be a tiszta samponos vizünket. A másikba samponos, mosogatószeres, a harmadik pedig ha nincs folyó víz, ami jelen esetemben szerencsére van, akkor az öblítés célját szolgálja. 

 

 

Kezdjünk is neki! Én alaposan le szoktam öblíteni folyó vízzel az adott mosandó gépjárművet mindenhol. A kerékjáratokat is és a kerekeket is. Ez később segít majd a subickolásnál. Személy szerint aprólékosabban csinálom a mosást, mivel nagy felületű ez az autó, ezért több részre bontom.

 

 

Itt célszerű mindig felülről lefelé haladni. Először a tetőt dörzsölöm és öblítem, majd az bal oldalt, jobb oldalt, elölről, és hátulról. Itt igazából tetszés szerint változtathatjuk a forgásirányt, de ne össze-vissza csináljuk. Mindenképp fentről lefele.

 

 

Ha befejeztük a körbe mosását a gépjárműnek jöhetnek a kerekek. A kerekekre külön hangsúlyt szoktam fektetni. Vannak kimondottan felnimosó készítmények is, de jelen esetben marad a mosószeres víz és a dörzsölés.

 

 

Ha ledörzsöltünk minden koszt, jöhet az öblítés. Az öblítés után vagy várunk hogy magától száradjon az autó, vagy áttöröljük. Ha jó idő van, hagyhatjuk a napon megszáradni is. Ha jobb minőségű sampont használtunk, nem lesz foltos. 

 

 

Belső tisztítás:

 

 

A belső tisztításra is rengeteg lehetőségünk van. Csinálhatjuk könnyebben, vagy nehezebben. A könyebb út az, hogy egyszerűen átporszívózzuk az autót, áttöröljük nedves rongyal a műszerfalat és készen is vagyunk. Na, de én most nem ezt fogom bemutatni. Ez nem is lenne tavaszi nagytakarítás. 

 

 

Én évente legalább egyszer a napi használós autót úgy takarítom, hogy kiveszem az üléseket, mert bizony tud ám meglepetéseket okozni, ami alatta van. Ha kivettük az üléseket és a szőnyegeket, tegyük külön, később visszatérek rá.

 

 

Először a belső porszívózással kezdem. Kiporszívózzuk mindenhol az autót ahol csak tudjuk. Jelen esetben mivel két üléses az autó amit épp takarítok, ezért a két ülés helyén alaposan kiszívjuk. A kárpitra alkalmazhatunk kárpit tisztítót is ha nagyon szennyezettnek találjuk, de jelen esetben ez nem állt fent, mivel mint említettem évente egyszer azért szoktam így is takarítani az autóm. 

 

 

A műszerfalat és az üvegeket a jól ismert ablaktisztítóval szoktam befújni, majd papírral letörlöm.

 

 

Lépjünk tovább a szőnyegekre! Több fajta szőnyeg létezik, nekem ez a sima filcszerű szőnyegem van, ami ugyebár megfogja az összes koszt, amit a cipőnken, a lábunkal beviszünk az utastérbe, sarat, vizet mindent. Ebből kiindulva eléggé el tud koszolódni. Itt viszont nagyon ajánlom a kárpittisztítót, de először kiporszívózom.

 

 

Én egy jobb fajta, drágább kárpittisztítót használok, amivel nagyon elégedett vagyok. Befújom alaposan a szőnyeget, majd egy körömkefével alaposan beledolgozom a szőnyeg anyagába.

 

 

Ha beledolgoztuk alaposan, hagyjuk állni kb 5 percig, hogy hasson. Amikor eleget hagytam állni, jön a vizes mosás. Szintén a korábban használt locsolófejjel szépen átveretem a szőnyegeket, amíg habzik, addig mosom.

 

 

Sokáig szokott habozni, mert jó erős a tisztítószer. Ha kimostuk belőle rendesen, akkor tegyük a napra száradni pár órát! Ne feledjük, vizesen sose tegyük vissza azt autóba, mert az kellemetlen szagokhoz vezethet, csak akkor tegyük vissza, ha teljesen száraz!

 

 

Jöhet az ülés. Majdnem ugyanez a móka. Először porszívózás, majd kárpittisztítás. Itt nem használok olyan sok kárpittisztítót, csak amennyi épp szükséges az adott textil felületek tisztításához.

 

 

Az üléseknél bele szoktam dörzsölni a felületbe egy törlőrongyal, amivel már rengeteg kosz is jön ki belőle. Ha megvagyunk a dörzsöléssel, akkor hagyjuk a napon az üléseket egy pár órára, hogy teljesen kiszáradhassanak. Ha kiszáradtak akkor tegyük vissza a helyükre. Ne feledjük, jól szorítsuk meg a csavarokat, mivel ha nem tesszük, és egy baleset történik, lehet hogy az a csavar fogja megmenteni az életünket, ezért ha nem vagyunk biztosak abban amit csinálunk, hozzá se fogjunk.

 

 

Remélem, azért tudtam segíteni azoknak, akik szeretnék egy kicsit ápolni az autójukat. Egy normál méretű autónál ez a folyamat egy egész napos móka is lehet. Na, és még a motortér takarításába bele se kezdtünk!

További híreink

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk