https://kolorline.hu/Aki a rendőrautókat szereti – avagy dizájnváltás a rendőrségi portálon

Aki a rendőrautókat szereti – avagy dizájnváltás a rendőrségi portálon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A hivatalos rendőrségi portált böngészve, egészen újszerű megjelenéssel találkoztam a minap. A bűncselekmények, illetve a szabálysértési ügyek tudósítását rendőrségi járművek miniatűr makettjeinek fotói illusztrálják. Néhány telefon, s máris a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensével, Dobi Tamás r. századossal kerültem kapcsolatba, aki örömmel adott tájékoztatást a honlap átváltozott arculatáról. A történet úgy kezdődik, hogy él Pest megyében egy mozgásában korlátozott fiatalember, Csányi Rudolf, aki rendőrautók élethű modelljeit készíti el, és ezeket a produktumokat használja a BAZ MRFK sajtóközleményei szemléltetésére. Ez az információ olyannyira kíváncsivá tett, hogy ismét telefont ragadva, megkerestem Rudolfot. A mintegy félórás eszmecsere alatt egy különleges képességekkel megáldott ember képe rajzolódott ki előttem. Kérem, fogadják szeretettel a vele készített interjút!


Fotók: Csányi Rudolf

Annyi szépet hallottam Önről, s a képeket elnézve, valóban csodálatos perspektívában látja a világot. Mióta foglalkozik fotózással?

Nagyjából tizenöt éve fotózom. Először egy pici géppel kezdtem kattintgatni, most már komolyabb gépet használok. Az elmúlt másfél évtizedben komoly szenvedélyemmé vált a fényképezés, „mindenevő” vagyok. Tájak, emberek, virágok, álltatok, minden jöhet. Az esztétikum, a pillanat varázsa a lényeg. Éppen ezért nem tudnék egyetlen témát sem kiemelni, hisz mind az én „gyermekem”.

A lakóhelye mennyire inspirálja?

Szeretem megörökíteni. Igazi gyöngyszem ez a falu. Nagykőrösön nőttem fel, a családalapítás után viszont úgy gondoltuk a feleségemmel, hogy a panellét nem a legmegfelelőbb a gyermekneveléshez, pláne, ha olyan nehezen közlekedik az ember, mint én. Még kicsik voltak a lányaim, amikor kiköltöztünk Kocsérra, kertes házba. Bizonyos szempontból a városban nagyobbak a lehetőségek, de szeretek itt élni.

Megkérdezhetem, hogy milyen jellegű sérülésről van szó?

Néhány hónapos koromban gerincsérvre műtöttek, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogyan tervezték. Tizennyolc éves koromig műtétek sora következett, aztán azt mondtam, elég. Még ha tolókocsiba kerülök, akkor sem operáljanak meg többet! Hosszú utakra igénybe kell vennem a kerekesszéket, vagy a háromkerekű kismotort, de azért elmocorgok.

Hogyan került kapcsolatba a rendőrséggel?

Az egyik, nagyon kedves, szintén fotós miskolci ismerősöm, aki a készenlétieknél van, a fotózás kapcsán beajánlott egy riportra a Miskolci Rádióhoz. Aztán a járványidőszak alatt nagyon bezárva éreztem magam, elkezdtem gyűjteni az autómodelleket, és ez lett az új hobbim. A rendőrséghez pedig mindig is vonzódtam, hiszen az érettségi után a jogi karra szerettem volna jelentkezni, amit a betegségem nem tett lehetővé. Különböző internetes oldalakon láttam, hogy raknak fel rendőrségi modelleket, amiket nem lehet megvenni, de ha mégis, nagy összegeket kérnek érte. Na, majd én megcsinálom, határoztam el. Autentikus modelleket igyekszem beszerezni, felmatricázom őket, képszerkesztővel megszerkesztem a fotókat, időnként még hátteret is adok hozzá. A barátom az alkotásaimat látva, összehozott Dobi Tamással. Kérdezték, hogy megjelenhetnének-e a felvételeim a különféle sajtóorgánumokban illusztrációként, amire azt válaszoltam: hogyne, még örülnék is neki, ha publicitást kapnának a képeim.

Csak rendőrautók makettjeit készíti el?

Nem, vannak mentőautók, tűzoltóautók, sőt még Ötvös Csöpi (a vagány rendőrt Bujtor István alakította egykor- a szerk.) kocsiját is elkészítettem. Vannak benne régi és új példányok, illetve más országbeli makettek. A magyaron kívül, elsősorban Németország, Anglia, Dubai, Szlovákia és Törökország egészségügyi és bűnüldözési szerveinek autóit mintázom meg.

A beszélgetés végén Dobi Tamás rendőr századostól azt firtattam, hogy miért fontosak a magyar rendőrség számára Csányi Rudolf munkái?

- A rendőrségi elképzelés az volt, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében mutassuk meg a hatóság és az állampolgárok közötti kölcsönös együttműködést. A sajtóközlemények újszerű ábrázolásával szeretnénk ráirányítani a figyelmet, arra a pozitív energiára, ami élteti Csányi Rudolfot. Ez az életerő pedig a rendőrség működésére is pozitív hatással van.

 

További híreink

Létvágy — Lévai Ádám vizuális és verbális egységének grafikai kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. márc 15. 09:41

A szó legjobb értelmében régimódi, mégis extravagáns grafikus, Lévai Ádám hozta el válogatott műveit Kazincbarcikára a festői Tatáról. A már önmagában is beszédes nevű Létvágy című tárlaton nem kevesebb mint 53 bravúros alkotás sorakozott fel március 13-án. A Mezey István Művészeti Központban látható, egyszerre figurális és elvont gyűjtemény még legalább egy hónapig lesz lát(ogat)ható az „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat keretében.

„Se zsebkendő, se bugyi” – A bolond lány Kazincbarcikán

Dátum: 2026. márc 14. 19:11

Az új kazincbarcikai színházi évad harmadik előadását láthatta néhány napja a közönség. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház visszajáró társulata ezúttal Marcel Achard: A bolond lány című pikáns bűnügyi vígjátékát hozta el az Egressy Béni Művelődési Központ színpadára.

Pátrovics Géza a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta

Dátum: 2026. márc 13. 14:13

Rangos állami kitüntetésben részesült március 13-án Pátrovics Géza: Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt díjat adományozta a többszörös masters világ- és Európa-bajnok súlyemelőnek, a Kazincbarcikai VSE súlyemelő-szakosztálya vezetőedzőjének.

Barcika hazavár – Verebélyi Diána képzőművész látogatott el szülővárosába

Dátum: 2026. márc 12. 19:05

Az Összefogással Barcikáért Egyesület március 11-én Verebélyi Diána képzőművészt látta vendégül a GinGin Art Caféban rendezett pódiumbeszélgetésen. A kazincbarcikai születésű művész beszélt helyi gyökereiről, pályafutása kezdetéről, a szakmai fejlődéséről és legemlékezetesebb kiállításairól is.

KolorTV élőben

Programajánló

Foltvarró kiállítás - Ganyu Sándorné tárlata

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk