https://kolorline.hu/Énekszóval hozták vissza a december varázsát

Énekszóval hozták vissza a december varázsát

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Kiss Kata Zenekarral közösen Borsod-Abaúj-Zemplén Megye településeire tervezett „ablakos koncerteket.” Az együttes decemberben 15 településen lépett fel óvodák és általános iskolák udvarán.

A programon a gyermekek a járványügyi helyzetnek megfelelően vehettek részt, vagyis az intézmény ablakából figyelhették a produkciót. A kicsik lelkesen énekelték a Mikulást váró dalokat, amelyekért cserébe ajándékokat is kaptak. A cukor és csokoládé nagy öröm volt mindenki számára, de a kézzel fogható nyalánkságok mellett természetesen a Kiss Kata Zenekar rövid műsora is jókedvűvé tette a fiatalokat. A rendhagyó Mikulásturnét a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezte, melynek részeként 15 település oktatási intézményének udvarán adhatott koncertet az együttes, amely december 3. és december 18. között örvendeztette meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei óvodásokat és az általános iskolásokat. A különleges programok során a gyerekeket nem volt könnyű megszólítani, hiszen az ablak köztük volt, de mindenki „jó nagyra nyitotta a szívét, és így a mi is találkozhattunk a gyerekektől a felénk áradó szeretettel” – mondta az együttes énekese. Bükkábrányban, Hejőbábán, Hejőszalontán, Hercegkúton, Karoson, Kistokajban, Körömben, Monokon, Szentistvánban, Tiszakeszin, Tiszatarjánban, Tolcsván, Újcsanáloson, Vattán, és Zubogyon, – ahogy Kiss Kata énekes fogalmazott – hozták vissza ezzel a turnéval a gyerekeknek a december varázsát.

Hercegkút
Hercegkút

Kistokaj
Kistokaj

Szentistván
Szentistván

„Ebben az időszakban a művészek feladata egy kicsit felértékelődik, hiszen a koronavírus-járvány miatt ez egy szomorú év volt. Nekünk az most a teendőnk, hogy a zenén keresztül a szeretet erejével egyfajta gyógyírt hozzunk az embereknek a szívébe” – emelte ki a Duna Televízió Család-barát című műsorában Kiss Kata. 

További híreink

Újra lehet csónakázni a Csónakázó-tavon a Kolorfesztivál idején

Dátum: 2026. aug 14. 09:06

Sok kazincbarcikai számára kedves emlék a Csónakázó-tó régi hangulata, amikor még csónakokkal is vízre lehetett szállni. A szolgáltatás hosszú éveken keresztül működött, később azonban az egész szezonon át tartó fenntartása a változó érdeklődés mellett már nem bizonyult gazdaságosnak.

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk