https://kolorline.hu/A kazincbarcikai címerállatok alkotóját díjazták

A kazincbarcikai címerállatok alkotóját díjazták

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Idén Szőke Gábor Miklós szobrászművész kapta a Barcikart kitüntető díjat. A Szőke-szobrok a kazincbarcikaiak és az idelátogatók számára is kedvesek, feltűnőek, a Kolorcity brand meghatározó elemei, melyek a művész nemzetközi szerepléseinek köszönhetően a világ szinte minden táján ismertté váltak. Az elismeréssel kapcsolatban kérdeztük az alkotót.

– Köszönöm a díjat, nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak. Szeretem Kazincbarcikát, már több, mint 7 éve áll a városban az első köztéri szobrom, az unikornis – emlékezett vissza a művész. Az első alkotás óta 2 szoborral is bővült a repertoár, amivel nem sok város büszkélkedhet. Szőke Gábor abszolút pozitív és progresszív dolognak tartja a városban létrejött Kolorcity brandet, ami 2013-ban indult el és azóta is dübörög. A Kolorcity program első mérföldköve volt az unikornis szobor, majd pár évre rá, Kazincbarcika 65. születésnapja alkalmából alkotta meg az első színes acélszobrát, a város másik címerállatát, az oroszlánt. Az alkotó elárulta, hogy egy-egy produktumnál figyelembe kell venni az épített környezetet, a város kultúráját, majd ezek alapján a saját stílusa és eszközei által készíti el a remekművet. A művész rendkívül hálás Kazincbarcikának, hogy bizalmat szavaztak neki és a Barcikart kitüntető díj birtokosa lehet, valamint nagy örömmel tölti el, hogy már 3 alkotás is díszíti a város különböző pontjait. Szőke Gábor szerkesztőségünknek elárulta, hogy nem csak a köztéri szobrok által kötődik a Kolorcityhez. „Viszonylag gyakran látogatok Kazincbarcikára, mivel a keresztlányom nagyszülei ott laknak, és mindig figyelemmel kísérjük a szobrokat is, úgyhogy nem utoljára jártam a városban, mikor az acéloroszlánt felállítottuk”.

 

További híreink

Tanszercsomagokkal indult a tanév Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 11:34

Hagyományos tanszercsomag-osztással indult a 2026/2027-es tanév Kazincbarcikán. Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester szeptember 3-án személyesen járták végig a város általános iskoláit, ahol egy-egy osztály meglátogatásával átadták a diákoknak a korosztályukra szabott taneszköz-csomagokat.

Megújul a Kiserdősor és Pincesor utca közötti közúti híd

Dátum: 2026. szept 04. 10:54

A munka várhatóan hat hétig tart majd, ez idő alatt a hidat teljes szélességében lezárják.

Éjszakai, zajjal járó munkát végez a MÁV Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 04. 10:46

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint szeptember 10-én 23:20-tól szeptember 11-én 3:20-ig zajjal járó karbantartási munkákat végeznek Sajószentpéter és Kazincbarcika között.

Megérkezett a második külföldi orvos: Favour doktornő is beköltözött szolgálati lakásába Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 03. 15:42

Átvette szolgálati lakását a Kazincbarcikai Kórház második újonnan érkező külföldi orvosa, Favour doktornő. A fiatal szakorvos a következő hetekben áll munkába az intézmény belgyógyászati osztályán, ezzel pedig folytatódik a város és a kórház közös erőfeszítése a térség egészségügyi ellátásának megerősítése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk