https://kolorline.hu/Szíves kupakgyűjtés

Szíves kupakgyűjtés

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A Rendszeretők Környezetjavító Civilbarát Társaság megajándékozta Múcsony lakosságát. Az Egyesület az Egészségház előtt állította fel a műanyag kupakok gyűjtésére szolgáló köztéri alkotást, mely már az első napon sikert aratott. A kupakgyűjtő szív elkészítését az egyesület mellett magánszemélyek és a Heinzler Gépgyártó Kft. segítették.

A kupakok gyűjtésének kettős funkciója van, egyrészt a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítését, másrészt karitatív célok megvalósítását szolgálja. A társaság célja személyes példamutatással megóvni fizikai és szellemi környezetünket, tenni a környezetszennyezés és a környezetkárosítókkal szemben.
A műanyag kupakokat általában rajta hagyják a flakonokon, és úgy dobják ki, pedig azokat külön is lehet hasznosítani. Mint minden környezettudatos eljárásnak, ennek is az a célja, hogy ne gyarapodjon a kommunális hulladék mennyisége.
Az összegyűlt kupakok közvetett értékesítésével a beteg gyermekek gyógykezelésének támogatása valósulhat meg. A felhasználásból eredő összeg ugyan minimális, de mint mondani szokták sok kicsi sokra megy. Ezúton is köszönjük mindenkinek, hogy a kupakok gyűjtésével hozzájárulnak az egyesület céljainak megvalósításához.
A civil szervezet alapító tagjai kazincbarcikai és múcsonyi kötődésűek, ezért a tevékenységük látványos jeleit a város és a szomszédos nagyközség lakói tapasztalhatják. Terveik szerint hamarosan a kazincbarcikaiak is gazdagabbak lesznek egy ilyen kupakgyűjtő szívvel.

kupakgyűjtő

 

További híreink

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

KolorTV élőben

Programajánló

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk