https://kolorline.hu/Különleges könyvet ajánlottak az olvasók figyelmébe

Különleges könyvet ajánlottak az olvasók figyelmébe

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Csorba Zoltán: Négy évtized atlétika című kétkötetes könyvének bemutatóját tartották június 12-én, a miskolci Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban. A program résztvevői a magyar veterán atlétika világába nyerhettek bepillantást és a helyszínen egy erre az alkalomra elkészített minikiállítást is megtekinthettek.

A miskolci szerző, Csorba Zoltán úgy fogalmazott: a könyv megírásával kapcsolatosan az volt a célja, hogy a most még ismeretlen területet, a szenior magyar atlétika világát is bemutassa az olvasóknak. A 80 éves szerző, aki maga is szeniorsportoló néhány évvel ezelőtt határozta el, hogy feldolgozza a szenior magyar atlétika történetét. A kronológia 1977-ben kezdődik és megismerteti az olvasóval az országos bajnokságok mellett a nemzetközi versenyeket főképp a világ- és Európa bajnokságokra fókuszálva. Korabeli jegyzőkönyvek alapján összeállított eredménylisták és fényképek színesítik a kiadványt. Csorba Zoltánt a sportolói visszaemlékezések segítették munkájának elkészítésében. A bemutatón hangsúlyozta, ez volt a gyűjtőmunka legnehezebb része, hiszen fontos volt, hogy pontos adatok szerepeljenek a könyv lapjain. A könyvbemutatón elhangzott, hogy a legidősebb veterán atléta 95 évesen vett részt világversenyen, de szóba került az is, hogy a hagyományos olimpiai versenyszámok mellett különlegesek is színesítik a viadalt, ilyen például az úgynevezett súlyvetés, amelynél egy 25,40 kg-os golyót kell minél messzebbre dobni.

könyvbemutató

 Az első kötet a sportág alapfogalmai mellett a történeti részt, míg a második az adattárat és a fényképgyűjteményt tartalmazza. A hiánypótló alkotás megemlékezik azokról az atlétacsaládokról, amelyekből többen is szerepeltek a különböző szeniorversenyeken. Pallay Sándorné és fia, Kornél Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kötődésű versenyzők, így elmondható, hogy szűkebb pátriánk kiválóságai is sikeresek voltak a magyar veterán atlétika történetének elmúlt négy évtizedében. A szerző kiemelte a „dobópápaként” is ismert Németh Pált, aki több olimpikon magyar atléta, köztük a 2012-ben Londonban aranyérmes Pars Krisztián edzője is volt. Az eseményen az érdeklődők a veterán atlétika történetét bemutató fotókkal, valamint különböző relikviákkal színesített kiállítást is megtekinthettek.

Borkuti László, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közművelődési és turisztikai tanácsnoka kiemelte: fontosnak tartja, hogy a helyi szerzők kiadványainak megjelenését pályázatok útján támogassa a város. Így volt ez a Négy évtized atlétika esetében is, mely a Bíbor Kiadó gondozásában – a már említett forrás mellett – több cég és magánszemély anyagi támogatásának köszönhetően jelent meg.  A könyvet a bemutatót követően a szerző dedikálta.

 

További híreink

Sisi és a gobelinek – interaktív délután a könyvtárban

Dátum: 2026. ápr 26. 14:00

Interaktív foglalkozást tartott a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre április 22-én az Egressy Béni Városi Könyvtárban. A programon Erzsébet királyné, Sisi életét idézték meg, miközben a résztvevők a témához kapcsolódó gobelineket is megismerhették.

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

Pontyokkal gazdagodtak a barcikai tavak

Dátum: 2026. ápr 25. 20:00

Sikeresen lezajlott a tavaszi haltelepítés Kazincbarcika horgászvizein: a Barcika Park Nonprofit Kft. összesen 1700 kilogramm háromnyaras pontyot helyezett ki a város tavaiba.

A Diákolimpia döntőjébe jutott a Pollack röplabdacsapata

Dátum: 2026. ápr 25. 18:56

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola fiú röplabdacsapata első helyen végzett a Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőjén, így kivívta a részvételt az országos döntőbe.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk