https://kolorline.hu/Ebben az évben is megrendezik az Országos Könyvtári Napokat

Ebben az évben is megrendezik az Országos Könyvtári Napokat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

„A mélység, az ugyanolyan, mint a magasság. Csak máshonnan kell nézni.” Ezt a Kiss Ottó idézetet választották mottóként az Országos Könyvtári Napok szervezői.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006 óta zajló sorozatához idén is sokszínű programokkal csatlakozott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, amely 2021. október 4-10. között számít az érdeklődőkre.

 

A szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozatán az elmúlt évben 1248 település, 1494 intézménye 4177 eseményt valósított meg, és ezeken 172 468 érdeklődő vett részt. Idén új elem az Országos Könyvtári Napok történetében, hogy az egyes napokhoz online előadásokat terveznek, a témák legjobb szakembereinek közreműködésére számítva.

Az egy hét során intézményünk központi épületében (3530 Miskolc Görgey u. 10.), valamint valamennyi fiókkönyvtárában számos programmal várja az olvasókat.

Az október 4-én, hétfőn kezdődő programsorozat során a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében Bosnyák Viktóriával és Dudás Győzővel a Tikk-takk – Tengernyi tudás című könyv szerzőpárosával találkozhatnak a gyerekek. A Kaffka Margit Könyvtárban aznap nyílik a Városok, ahogy én látom című kiállítás, mely Leszek Matysiak képzőművész és szobrász munkáit mutatja be. A József Attila könyvtárban retró diafilmet lehet megnézni, a Petőfi Sándor Könyvtár kreatív foglalkozásokkal várja a családokat a nyitónapon.  

Az október 5-i programok középpontjában az egészségmegőrzés áll. A központi épületben a járvánnyal kapcsolatos félelmeinkről tart előadást Miklós-Dienes Lídia szakpszichológus, családterapeuta, és a mesetarisznyás foglalkozás is a gyógyításról szól. A Petőfi Sándor Könyvtárban egészségmegőrző előadás részese lehet az érdeklődő, míg a Tompa Mihály Könyvtár zeneterápiás foglalkozással és baba-mama klubbal készül.

Október 6-án, szerdán a központi épület online játékkal várja a kikapcsolódni vágyókat, a Petőfi Sándor Könyvtárba látogatók Kis József az 1956-os forradalom miskolci vonatkozásairól szóló előadását tekinthetik meg. Akik a József Attila Könyvtárat keresik fel, azt is megtudhatják, hogyan látják Miskolcot a gyerekek, ugyanis ekkor nyílik az intézmény rajzpályázatára beérkezett alkotásokból a Gyermekszemmel című kiállítás.  A Móra Ferenc Könyvtárban a Kalamajka Bábszínház Mesék Mátyás királyról című előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Október 7-én, csütörtökön sem maradnak el az online játékok, hiszen a Petőfi Sándor Könyvtár 2 ilyet is kínál az olvasóknak. A központi épületben délelőtt a legkisebbeket várjuk babusgató foglalkozásra, délután az irodalom iránt érdeklődőknek ajánlunk programot. A Spanyolnátha a koronavírus idején című irodalmi est során mutatjuk be a művészeti folyóirat alapító főszerkesztőjének Vass Tibor, József Attila-díjas költőnek Két sem közt című kötetét.

Október 8-án, pénteken filmvetítésekkel, kreatív foglalkozásokkal várják a Tompa Mihály, és a Petőfi Sándor Könyvtár látogatóit. A központi épületben Scrabble-délután lesz, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges, melynek részleteiről honlapunkon (www.rfmlib.hu) és közösségi oldalainkon tájékozódhatnak. A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban Doncsev Toso bolgár nemzetiségű író a Haramiák lakomája című kötetét ismerhetik meg. A szerzővel Németh Csaba újságíró beszélget.

A hétvégén sem maradnak program nélkül olvasóink. A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban október 9-én, szombaton a ClaXoTonQuartet koncertje nyújt kellemes kikapcsolódást. Ugyanitt nyelvi játszóházzal várnak kicsiket és nagyokat.

A hét utolsó napján az Országos Könyvtári Napok zárónapján rendezik meg már hagyományosan az úgynevezett Könyves Vasárnapot, mely a szó szoros és átvitt értelmében is hab lesz a tortán. Ez a nap igazi családi rendezvény lesz, amelyben kicsikre és nagyokra, idősebbekre és fiatalokra egyaránt számítanak a szervezők. A központi épület 10 órakor nyit és egészen délután 2 óráig várja a látogatókat. A program elején egy mesés családi vetélkedő részeseivé válhatunk, majd a Felvidék Ház szakmai igazgatója Mács Ildikó bemutatja a felvidéki szerzők mesekönyveit, melyekből Gyurán Ágnes, a Bátkai Magyar Alapiskola igazgatóhelyettese olvas fel. Lesz mesterségek játszóháza, népi játékkert, valamint kézműves foglalkozás és társasjáték minden mennyiségben. A nap csúcspontjának ígérkezik a Kossuth-díjas Gryllus Vilmos koncertje, melynek látogatása ingyenes, de a részvételhez előzetesen regisztráció szükséges, a belépőjegyeket szeptember 28-tól lehet átvenni a Gyermekkönyvtárban.  A nap záróakkordjaként kerül sor az Olvasók Királynője és Királya című megyei irodalmi játék értékelésére, és az ünnepélyes koronázásra, köszöntjük a könyvtár legidősebb, legfiatalabb és legszorgalmasabb olvasóját, megtartjuk a családi vetélkedő eredményhirdetését és ekkor szegjük meg közösen az Olvasók tortáját.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár október 4-től – a megbocsátás hetén – ismét elengedi a késedelmi díjat azoknak az olvasóknak, akik október 4. és 10. között visszahozzák a késedelmi díjjal rendelkező kölcsönzött dokumentumokat könyvtárainkba. Mellette szintén az egész héten kedvezményesen jelképes 100 Ft/félév áron lehet beiratkozni (vagy a tagságot meghosszabbítani). A kedvezmény minden tagkönyvtárban igénybe vehető.

A programfüzet letölthető: ITT

További híreink

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

Elhunyt Majercsik János, Kazincbarcika festőművésze

Dátum: 2026. júl 16. 09:28

Életének 91. évében elhunyt Majercsik János Barcikart- és Pro Urbe-díjas festőművész. A város egyik legismertebb alkotója volt, aki évtizedeken át nemcsak festményeivel, hanem közösségépítő munkájával is meghatározó szerepet töltött be Kazincbarcika kulturális életében.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk