https://kolorline.hu/Lélegzetelállító dokumentumfilm készült tengerimalacokról

Lélegzetelállító dokumentumfilm készült tengerimalacokról

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Három részes film készült a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület munkájáról, felelős állattartásról, a tengerimalacok helyes gondozásáról. Kovács István filmrendező korábban a Mályi Madármentő Állomásról készített filmeket, melyek több díjat is elnyertek.

Kovács István az Ispotály - Szárnyak sorsa című film után, amely kimondottan a madarakról szól, úgy gondolta, hogy a tengerimalacokról szeretne filmet készíteni. Hogy miért éppen róluk? Mert neki is vannak otthon tengerimalacai. A filmrendező megkereste a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesületet. Hamarosan pedig meg is kezdődött a munka.

Az első film, a Szénaország 2021 májusában debütált. Nagyon nehéz témája volt: kiskedvencünk elvesztését, betegségét dolgozta fel. István egyik malackája Fahéj akkoriban ment el, a rendező úgy érezte segíti gyászának feldolgozását egy film elkészítése.

A második és harmadik film 2021 karácsonyán és szilveszterkor vált elérhetővé a közönség számára.

Ezek témája egy picivel már vidámabb, de mégis több helyen torokszorító, felkavaró. Ezek a Szénaország- Csillagod vagyok címet viselik. Egy fiatal malacka, Zsámbéki Astrum történetét meséli el. Astrum az Egyesület gondozásában született, így születésétől, mostanáig nyomon követhetjük fejlődését. De ez nem minden. Mindezt a malacka szemszögéből látjuk, ami hol megmosolyogtat, hol elgondolkodtat, hol pedig elszomorít. A malackák olyan híres színészek hangján szólalnak meg, mint Turek Miklós, vagy Szatory Dávid, illetve Bánfi Kata is közreműködik narrátorként.

Zsámbéki Astrum anyukájának és sorstársainak története nem tündérmese. Sőt! Az Egyesület 10 éves fennállásának talán eddigi legfelkavaróbb esete.

„2021 áprilisában telefonhívás érkezett, melyben a Sportolók az állatkínzók ellen nevű szervezet kért segítséget tőlünk. A hallottaktól, még nekünk is leesett az állunk, pedig sok mindent tapasztaltunk már. Kirándulók egy Zsámbék melletti erdőben furcsa kis lényeket véltek felfedezni, hamar kiderült, hogy tengerimalacok. Az állatvédők és a civilek 23 tengerimalacot gyűjtöttek össze” - idézi fel Szalai Bálint, az Egyesület elnöke.

Tulajdonképpen még ez sem volt meglepő, hiszen 2019-ben Sülysápnál volt egy hasonló mentés. Ott sajnos már nagyon sok halott állat között kellett menteni a még élőket. Ám a zsámbéki mentés minden eddigi tapasztalatot felülírt. 23 rémült, sebes (némelyek teljes testükön sérüléseket viseltek) malacka érkezett aznap az egyesülethez.

„Majdnem minden nőstény vemhes volt. Nem akartak semmit enni, inni, ahova leraktuk őket a ketrecben, órákig ott maradtak egy helyben. Soha nem láttunk még ilyet, hiszen zsákmányállatok révén, inkább iszkolni szoktak. Hetekig mesterségesen etettük őket, és imádkoztunk, hogy minden mama és baba épségben legyen”- idézi fel Beck Andrea, az egyesület egyik tagja.

Zsámbéki Astrumnak szerencséje volt, ő és a testvérei is mind életben maradtak. Anyukájuk gondozta őket, majd 4 hetes korában megismerte új társát, Pitypangot. Ők ketten a második film főszereplői.

A Szénaország, és a Csillagod vagyok azért is hiánypótlóak, mert számos fontos információ kiderül belőlük. Elismert, tapasztalt egzotikus állatorvosok nyilatkoznak a helyes tartásról, etetésről, gondozásról. Az egyesületi munkát pedig az egyesületi tagok, ideiglenes gazdik, örökbefogadók mutatják be.

Mindenki számára hasznos lehet, aki már malactartó, és aki a jövőben tervezi, hogy az lesz vagy csak megnézne egy látványos, lélegzetelállító filmet.

További híreink

Befejeződött a Vízi komplexum építése — a hivatalos nyitáshoz már csak az engedélyek szükségesek

Dátum: 2025. szept 07. 18:00

Hamarosan megnyitja kapuit a Vízi komplexum. Befejeződött a fizikai kivitelezése a létesítménynek, amely már csak az engedélyezési folyamat lezárására, illetve a végső hivatalos nyitásra vár. A Csónakázó-tó mellett egy több mint 8 ezer négyzetméteres területen, 2 ütemben indult el az építkezés. Az első ütem 2024-ben fejeződött be, ekkor készült el az 50 méteres versenymedence, az öltözők, a gépészet, a szükséges kiszolgáló helyiségek, valamint az épület korpusza. A második ütemben – amely 2024 tavaszán indult és egy év alatt valósult meg – a kültéri és a tanmedencék burkolata, az audiovizuális rendszer, a kiegészítő elemek, illetve a wellness- és rekreációs rész kialakítása történt meg.

Az energiapolitika nem politika — Kazincbarcikára látogatott Holoda Attila

Dátum: 2025. szept 07. 10:17

Holoda Attila, hazánk egyik legismertebb energetikai szakértője volt Kazincbarcika vendége szeptember 4-én. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember látogatást tett a város ikonikus Vízi komplexumában, majd egy városnézést követően az aktuális energiaellátási helyzetről és kihívásokról tartott előadást a Mezey István Művészeti Központban.

Utcazene Fiesta — Egymillió forintos fődíjú utcazenész verseny szeptember 27-én

Dátum: 2025. szept 06. 14:00

Kazincbarcika városa 2025. szeptember 27-én szabadtéri utcazenész-tehetségkutatót rendez a közönségboldogító Utcazene Fiesta elnevezésű esemény keretében: dzsembori a hallgatóságnak és megmérettetés az előadóknak. Az első helyezett fődíja bruttó egymillió forint. A csatlakozási feltételek és lehetőség, illetve a főbb versenyszabályok ebből a cikkből derülnek ki.

Séta a tudomány útján: szórakoztató és tanító tárlat Kazincbarcikán

Dátum: 2025. szept 06. 07:30

Két sikeres tematikus kiállítást követően a harmadik nyílt meg Kazincbarcikán az Összefogással Barcikáért Egyesület szervezésében. Ezúttal a tudomány világának érdekes bugyraiba szólították az érdeklődőket a szeptember 3-i megnyitón. A nagyszabású tudománytörténeti tárlat mindennap 9:30 és 15:00 között tekinthető meg még pár héten át a Don Bosco Sportközpontban és a Völgy park sétányán.

KolorTV élőben

Programajánló

Fitt Barcika 2025 szeptember

Kazincbarcika

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk