https://kolorline.hu/Egy nap a mesék bűvöletében

Egy nap a mesék bűvöletében

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Első alkalommal rendezett mesemondó versenyt 2022. február 22-én a József Attila Könyvtár (Miskolc, Szentpéteri kapu 95.) Mátyás király Gömörben címmel. A megmérettetésen Borsod-Abaúj-Zemplén megye kilenc településéről 44 tanuló vett részt.

A szervezők Hunyadi Mátyás születésnapjához időzítették a viadalt, és igyekeztek oldani a versenydrukkot. A könyvtár alagsorában kézműves feladatokat adtak a fiataloknak, valamint szelfi pontot alakítottak ki, ahol ki-ki belebújhatott Mátyás király, Beatrix királyné, a katona, vagy az udvari bolond bőrébe. Az általános iskolások 3 kategóriában mérethették meg magukat. A zsűriben Mészáros Zsoltné a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola könyvtárosa, Tumikné Csurák Ágnes a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár osztályvezetője, valamint Zámborszky Eszter mesepedagógus foglalt helyet. Utóbbi valósággal elvarázsolta a kisdiákokat, ugyanis minden kategória versenye előtt elmondott egy mesét. A bevezetőben arra is utalt a mesemondó, hogy meseértő szemmel, füllel és szívvel hallgassák a különböző meséket. mesemondó

Az első kategóriában (1-2. osztályosok) 21-en, a másodikban (3-4. osztályosok) 13-an, a harmadikban (5-7. osztályosok) 9-en mondták el az általuk választott kedvenc, Mátyás királyról szóló meséjüket. Miskolc mellett Dédestapolcsányból, Felsődobszáról, Felsőzsolcáról, Mályiból, Parasznyáról Szerencsről, Szirmabesenyőből és Újcsanálosról is érkeztek mesemondók. A sok szép produkció láttán a zsűri nem volt könnyű helyzetben, hogy eldöntse, kik legyenek a kategóriák 1-3. helyezettjei. Az egész délelőttöt átfogó verseny legjobbjai oklevelet és könyvjutalmat vehettek át, de felkészítő tanáraik is kaptak munkájuk elismeréséül ajándékot. A mesemondók jó hangulatban indultak haza, várva a következő hasonló versenyfelhívást. A könyvtár munkatársai pedig már most azon törik a fejüket, hogy legközelebb milyen tematikájú mesemondó versenyt szervezzenek az iskolásoknak.

mesemondó

A kategóriák legjobbjai a következők:

I. kat. (1-2. osztályosok):
1. Sóvágó Csilla Dóra, Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2. Béres Letícia Nóra, Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda, Felsőzsolca
3. Szintai Kinga, Mályi Móra Ferenc Általános Iskola

II. kat. (3-4. osztályosok):
1. Vodráska Jázmin, Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola Felsődobszai Tagintézménye
2. Farkas Regő, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
3. Molnár Boglárka, Lajos Árpád Általános Iskola, Dédestapolcsány

III. kat. (5-7. osztályosok):
1. Turányi M. Ábel, Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Kossuth Lajos Tagiskolája, Újcsanálos
2. Szomor Panna, Pitypalatty-völgyi Református Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Parasznya
3. Menyhárt Bence, Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolája

További híreink

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

Bike Park – újra várja a kerékpárosokat Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 05. 20:47

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai befejezték a Bike Park tavaszi karbantartását, így a pálya ismét várja a kerékpározókat. A létesítményt Kazincbarcika Város Önkormányzata 2022-ben hozta létre a helyi sportolási lehetőségek bővítésére.

Érmekkel tértek haza a KVSE karatékái

Dátum: 2026. ápr 05. 08:00

Március 29-én, vasárnap Miskolcon rendezték meg a XII. Adamantin Kupa nyílt karateversenyt. A nemzetközi megmérettetésen a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület ifjú sportolói is részt vettek, és négy kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük. 

Egy hónapon át kérvényezhető a fizetési mód megváltoztatása a Barcika Szolgnál

Dátum: 2026. ápr 04. 12:00

A távfűtéses lakásban élők április közepétől egy hónapon át jelezhetik a Barcika Szolgnak, hogy a tényleges fogyasztás alapján történő számlázást vagy az átalánydíjas fizetési lehetőséget választják a következő fűtési szezonban. A módosításra háromféleképpen van lehetőség. 

KolorTV élőben

Programajánló

Áprilisi programok Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk