II. Erőműves találkozó

A volt Borsodi Hőerőmű kollektívája első alkalommal 5 évvel ezelőtt, 99 fővel, majd most, május 20-án második alkalommal találkozott a Kazincbarcikán mintegy 130 fő részvételével.

A cél mindkét alkalommal az volt, hogy a családias légkörről, az összetartozásról mindig is híres volt erőműves kollektíva – ha még csak egy rövid időre is –, de találkozzon, emlékezzen, felidézzen olyan pillanatokat, munkasikereket, amely életre szóló, meghatározó volt valamennyiünk életében. A szebb napokon az Erőmű létszáma elérte az 1200 főt is, de a gazdasági átszervezések, a privatizáció sajnos oda vezetett, hogy a törzsgárda, kollektíva száma egyre csökkent, majd véglegesen megszűnt a vállalat. Fájó szívvel láttuk a nem olyan régen lerobbantott erőműkéményeket, aminek eredményeként torzóként láthattuk a volt „otthonunk” romjait. Döbbenetes, fájó érzések voltak ezek mindannyiunk számára.
Szervező csapatunkkal úgy döntöttünk, hogy félretéve ezen napra a bánatot, emlékezni, egymásnak örülni jövünk össze. Felemelő érzés vett mindannyiunkat hatalmába, amikor közelítve egymáshoz tárt karok fogadtak bennünket, és sok esetben a sírással küszködve voltunk hálásak a sorsnak, hogy még találkozhatunk, és hogy sikerült 130 volt kollegát összehozni, és együtt emlékezni. A megjelentek között volt, aki Harkányból, a Balaton mellől, vagy éppen Budapestről jött el hozzánk, időt, fáradságot és költséget nem kímélve. 
Rendezvényünk nyitó eseményeként megemlékeztünk volt kollegáinkról, akik már nem lehettek köztünk, majd rövid áttekintést kaptunk a szervezés menetéről, a délután programjáról. A háttérben folyamatosan fotók, dokumentumok kivetítése zajlott, amely a „Rekviem egy erőműért” Facebook-oldal képanyagát ölelte fel, több mint 2000 fotóval. Ezt követően egy alkalomhoz illő zeneszámmal hangolódtunk rá Négyessy István - volt igazgatónk - visszaemlékező beszédére, aki méltatta az erőmű kollektívájának összetartását, vázolva azokat a tevékenységeket, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egy nagy családi kollektíva, közösség alakulhatott ki. Kifejezte köszönetét és háláját a szervező bizottság felé, hogy 130 fő volt kollégát tudott mozgósítani, ezzel is bizonyítva, hogy szükségét érezzük az – időnkénti – találkozásnak. Ígéret hangzott el úgy a szervezők, mind a jelenlévő volt kollégák részéről, hogy hagyományként meg fogjuk tartani – lehetőleg évente - ezeket a találkozókat. Megható pillanatok voltak bőven, hiszen körünkben megjelent pár olyan idős „szaki”, volt kollégánk, akik lassan a 90. életévükhöz közelednek, öröm és meghatottság volt látható arcukon, nem egy esetben a „mécses is eltört”. Ezeket a pillanatokat, érzéseket nem lehet leírni, felejthetetlenül mélyen belém, belénk ívódtak. Itt szeretném megköszönni azoknak a fiatalabb családtagoknak, akik segítettek a szervezésben, hogy akár kocsival, vagy csak kísérőként elhozták a rendezvényre volt kollégáinkat. A legmeghatóbb pillanatok ezek voltak, hisz ki tudja lesz-e még jövőre egy új találkozás velük?  Ebben csak bízni lehet!
A rendezvény vidámabb része következett, a vacsora után a fiatalabb generáció a jó zene hallatán táncra perdült és 22.15 perckor nagy nehezen tudtuk lezárni a hivatalos programot.
Összességében úgy ítélem meg, hogy ez a közösségi rendezvény példamutató, példaértékűnek kellene hogy legyen más cégek, vállalatok számára is, megbecsülve a múltunkat, hisz a múlt és az emlékezés nélkül nem lehet szebb jövő.
 
Zólyomi Sándorné
a rendezvény szervezője