https://kolorline.hu/Vigyázzunk a szabadvizeken!

Vigyázzunk a szabadvizeken!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

A kánikulai melegben kellemes felüdülést jelent a vízparton való időtöltés. A hűs habokban való lubickolás azonban számos veszélyt is rejt magában, amit a gondtalan pihenés, illetve nyaralás eltöltéséhez mindenképp szem előtt kell tartani. Hazánk szabad vizekben rendkívül gazdag, mely számtalan lehetőséget kínál fürdőzésre, sportolásra egyaránt. Azonban a vakációzóknak számolniuk kell a veszélyt rejtő helyzetekkel, főként a vizek és az időjárás szeszélyeivel.

Sajnos, a nyílt vizek évről évre szednek áldozatokat, ezért összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amit nem árt megszívelni.
Úszni nem tudók, gyengén úszók csak sekély vízben fürdőzzenek.
Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 14 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben. Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy a mentőgallér használata.
Ne ugorjanak felhevült testtel a vízbe, valamint kerüljék el a vízjárművekről, fürdőeszközökről való hirtelen vízbeugrást.
A szabadvizeken is vannak kijelölt fürdőhelyek.  Biztonságuk érdekében ne hagyják el ezt a területet.
Elsodródott játékok, matracok után ne ússzanak mélyvízre.
Erősödő szélben csónakkal, fürdőeszközzel elsodródók lehetőség szerint maradjanak a csónakban, amíg kisvízre érnek vagy ameddig megérkezik a segítség.
Fürdés, illetve fürdőeszköz használata előtt ne fogyasszanak nagy mennyiségű alkoholt.
Vihar közeledtére azonnal menjenek ki a partra és keressenek biztonságos menedéket.
Úszni nem tudók a mély vízben ne használjanak felfújható fürdőeszközöket – gumimatracot, gumicsónakot – s ne aludjanak el azokon.

vízA legfontosabb ismérveken kívül akadnak szabályok, melyek betartása fontos lehet. Többek között kerüljék a teli gyomorral való fürdést. Legyenek óvatosak az éjszakai fürdőzéssel. A megvilágított vízfelületen és legfeljebb a mélyvíz határáig ússzanak. Szív és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek. Tilos fürödni hajóútban, hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében, vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében, valamint az egészségre ártalmas vizekben.
A nyár örömeinek kihasználása csakis úgy lehet teljes, ha a jól megérdemelt szabadságunk alatt is józanul és megfontoltan cselekszünk.         

Forrás: police .hu

További híreink

I. Kolorcity Cup Kazincbarcikán – 16 csapattal rendezték meg az U9-es tornát

Dátum: 2026. máj 01. 20:00

Április 25-én rendezték meg az I. Kolorcity Cup U9-es labdarúgótornát a KBSC Sporttelepen, ahol 16 csapat lépett pályára. A mezőnyben hazai és vidéki együttesek mellett felvidéki csapatok is szerepeltek, így a torna nemzetközi jelleget is kapott.

Köztéri táncshow-val ünnepelt a Flash Táncstúdió a tánc világnapján

Dátum: 2026. máj 01. 17:18

A tánc világnapján, április 29-én különleges köztéri produkcióval lepte meg a kazincbarcikaiakat a 26 éves Flash Táncstúdió. A Fő téren megrendezett műsorban négy táncstílus képviseltette magát, összesen 12 produkcióval, amelyekben mintegy 80 táncos lépett színpadra. A rendezvényre a vártnál is többen voltak kíváncsiak.

Folyamatos a kátyúzás Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 30. 19:16

Április elején, az aszfaltkeverő telepek megnyitását követően megkezdődtek a tavaszi út- és járdakarbantartási munkálatok Kazincbarcikán. A szakemberek nemcsak a kátyúkat szüntetik meg, hanem a kopott útburkolati jeleket is pótolják.

2026 végzős diákjainak névsora

Dátum: 2026. ápr 30. 15:15

Ballagásukhoz érkeztek a kazincbarcikai középiskolák végzős diákjai: több száz fiatal zárja le tanulmányait 2026-ban, és lép tovább az élet következő szakaszába. A város most tőlük búcsúzik – azzal a reménnyel, hogy tudással, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva viszik tovább mindazt, amit itt kaptak. Alább név szerint is mutatjuk, kik búcsúznak az iskolaéveiktől Kazincbarcikán.

KolorTV élőben

Programajánló

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk