https://kolorline.hu/100 éve született Jávori István

100 éve született Jávori István

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Jávori István 1922. augusztus 2-án született Jancsik István néven az Abaúj megyei Tornanádaskán. Édesapja, a szegényparaszti családból származó Jancsik József mozdonyfűtőként dolgozott a MÁV-nál. Édesanyja, Miskovics Mária volt, aki bányász családból származott, háztartásbeliként hat gyermeket nevelt.

1930-ban Jancsik Józsefet Miskolcra helyezték a MÁV ottani fűtőházához, ezért a család is a borsodi megyeszékhelyre költözött.

Jávori István hat elemi és négy polgári iskolát végzett, ez utóbbit a Miskolci I. Sz. Állami Polgári Fiúiskolában (1935 –1939). Közben 1936-ban a Magyar Királyi Belügyminisztérium engedélyével a családnevüket Jávorira változtatták.

17 évesen dolgozni kezdett: fűszerüzletben, a MÁV pályafenntartásán, 1941-től Miskolc városánál írnokként.

1943. október 4-én tényleges katonai szolgálatra vonult a Szolnoki repülőtér Parancsnokságához, mint újonc. A vadászrepülő századnál 1944 októberéig szolgált, majd Budapestre, a Mátyásföldi repülőtérre került, végül a Dunántúlra, Sömjénmihályfára.

1945 márciusában katonai egységét áttelepítették Németországba, ahol május 1-jén hadifogságba esett. 1945. október 24-én megszökött az amerikai hadifogolytáborból, majd hosszú, viszontagságos út után – Olaszországon és Ausztrián keresztül – 1947 júliusában tért haza társaival Magyarországra. 

1947-től 1962-ig a Dimávagnál (a Diósgyőri Gépgyárban) dolgozott segédmunkásként, majd raktárvezető, anyagbeszerző, végül a Melegüzem anyagbeszerzésének a vezetője lett.

1947-től tagja lett a Magyar Dolgozók Pártjának, majd 1978-ig a jogutódnak, az MSZMP-nek.

1949. augusztus 20-án megházasodott, feleségül vette Káplár Máriát, aki akkor a Diósgyőri Nehézszerszámgyár Titkos ügykezelésének a vezetője volt.

1952-ben felesége nővérének a fiát – Jávori (Franczia) Györgyöt – örökbe fogadták.

Jávori István 1952-től tíz évig a Miskolci Járásbíróság népi ülnöke volt.

1955-től 1959-ig a Dolgozók Állami Közgazdasági Technikumában képesített könyvelőnek, vállalati tervezőnek és statisztikusnak tanult.

1960. szeptember 20-án gyermeke született, Jávori István József.

Ekkoriban a négyfős család már évek óta társbérletben lakott Miskolcon a Toronyalja utca 16. szám alatt.

1962. április 29-től a Berentei Vegyi Művekben dolgozott tovább, júniusban a családjával Kazincbarcikára költözött, az Ifjúmunkás téren kaptak lakást.

1969-ben kapcsolódott be a fiatal város sportéletébe. A Kazincbarcikai Vegyész Sport  Egyesület kézilabda szakosztályának a vezetésével bízták meg. Ezt a feladatát ingyen, társadalmi munkában végezte.

Maksó Sándor a Kazincbarcika sporttörténete (1920 –1992) című könyvében ezt írta róla és a korszakról: „A sportág lelkes híve, Jávory István szakosztályvezető, aki munkahelyi elfoglaltságát követően minden szabadidejében a kézilabdázás gondjait igyekezett megoldani, a működtetés minőségi körülményeit erősíteni.”

„A KVSE Sportkombinát átadásával, az itt létesített 3 salakos kézilabdapálya üzemeltetésével szilárd bázis alakult ki. Az egyik pálya világítóberendezéssel ellátva nemzetközi és esti mérkőzések lebonyolítására, nagy létszámú közönség fogadására alkalmas kiképzésével országosan is ismertté vált.”

A későbbiekben a KVSE elnökségi tagja és a Városi Kézilabda Szakszövetség elnöke lett, 1973-tól kézilabda játékvezetőként is tevékenykedett.

Nevéhez fűződött az 1970-es években az Újvárosi Általános Iskola tornatermében rendezett térségi Kézilabda Téli Teremtornák megszervezése, lebonyolításának irányítása is.

Külső munkatársa volt az Észak-Magyarország napilapnak, de cikkei jelentek meg a Kézilabdázás folyóiratban is.

1977-ben a BAZ. megyei Tanács VB Testnevelési és Sporthivatala megbízta a megye Kézilabda Szövetségében az utánpótlás bizottságának elnöki feladataival.

Közben munkahelye megváltozott, a Borsodi Vegyi Kombinátból (ahol több mint 12 évet töltött el) átment a kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat anyagbeszerzési osztályára, itt 1978. december 15-ig, haláláig dolgozott.

Jávori Ustván

Jávori
Káplár Mária, ifj. Jávori István és Jávori István

május 1.
Felvonulás május elsején Kazincbarcikán, a Lenin úton (balra elől Jávori István)

kézicsapat
KVSE férfi kézilabdacsapat (1970 körül) (J. I. a hátsó sorban fehér hajjal)

Forrás: ifj. Jávori István

 

További híreink

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

Kazincbarcika jövője középiskolás szemmel – településtervező workshop diákoknak

Dátum: 2026. szept 24. 17:18

Településtervező workshopot szervezett Kazincbarcika városa a középiskolásai, vagyis a jövő reménybeli felnőtt polgárai számára. A Mezey István Művészeti Központban tartott progresszív program célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataik és elképzeléseik alapján gondolják végig a város értékeit, fejlesztési lehetőségeit és jövőbeli irányait. A résztvevők csoportvezetők segítségével öt csoportban dolgoztak, majd szakmai szempontok mentén értékelték a megfogalmazott javaslataikat.

Természetközeli élmények – Közösen szüreteltek a Füzike ovisai

Dátum: 2026. szept 24. 09:00

Szőlőszüreten vett részt a Füzike Tagóvoda egyik csoportja. Az óvodások megismerkedtek a szőlő betakarításával, préselésével és a friss mustot is megkóstolhatták.

KolorTV élőben

Programajánló

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk