https://kolorline.hu/A Kolorfesztiválon fellépő Mehringert Majka segíti meg balesetüket követően

A Kolorfesztiválon fellépő Mehringert Majka segíti meg balesetüket követően

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Kazincbarcikai fellépésük után egy nappal rázta meg az országot a hír, miszerint Majka előzenekara, a Mehringer súlyos balesetet szenvedett az ország másik felén, amikor egy fesztiválra tartottak. Csodával határosan nyolcból nyolcan túlélőként juthattak ki a roncsok közül, de dobosuk, Frick csigolyatörést szenvedett (szerencsére már stabil állapotban van), továbbá minden felszerelésük odalett. A Fábián Juli Emlékalapítvány adománygyűjtést szervezett a drámai helyzetben a művészeknek, majd néhány órája érkezett a hír, hogy Majkáék vállalják a megsemmisült hangszerpark visszaállításának teljes költségét.

„Az emberek sokszor azt gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet meg, mikor a híradóban néznek egy „katasztórfaturista” közvetítést” — nyilatkozta a Kolorline-nak Mehringer Marci, a frontember és énekes.

„Pedig valójában ez egy ilyen egyszerű történet: egy pukkanás, egy durrdefekt és repülünk. Távolinak érezzük, pedig bárkinek nagyon közeli. Amíg nem éljük át talán másképp gondolkodunk róla, de a részeseiként ez hirtelen megváltozik.”

Az énekes szerint a baleset túlélőinek az elmúlt napokban egyszer sem jutott eszükbe, hogy mi lesz az egyetemmel, a karrierrel, hogy mennyi pénz van a számlájukon, csak az, hogy mind élnek és felépülhetnek, ki hamarabb, ki később…

„Odalett minden hangszerünk, azt viszont pótolunk kell. Nincs mögöttünk kiadó, minden a sajátunk volt, magunk vettünk, esetleg a szüleink segítségével. Ez a hosszútávon megtérülő megoldás, de egy ilyen helyzetben hatalmas hátrány. Évek alatt raktuk össze a többmillió forint értéket, épp fejlesztés előtt álltunk. Aztán jött az élet, és azt mondta, hogy gyerekek, vegyetek vissza, durr: minden kuka! Mindenki, aki tudja, milyen megdolgozni valamiért, és úgy elérni, az átérezheti, hogy egy pillanat alatt elveszíteni ezt nem egy leányálom” — foglalta össze Mehringer Marci.

A fiatal együttes már tudja, hogy élni nem természetes, „nagyon nem". A fizikai megterhelésen, a hosszas felépülésen és a mentális sokkon túl is nagy a 4-5 millió forintos veszteség, a további károk és a rehabilitáció költsége.

„Már most nagyon sok segítséget kaptunk. A hallgatóinktól, a rajongóinktól, a szakmától és akár teljesen ismeretlen emberektől. Ma számunkra teljesen felfoghatatlan módon Majkáék felajánlották, hogy magukra vállalják a hangszerparkunk visszaállításának teljes költségét. Őszintén nincsenek szavak, nem tudom, hogyan tudnánk ezt megköszönni. Ennek fényében mi is szeretnénk visszaadni a közösségnek. A pluszban érkező összegeket a Tolna Megye 104 Mentőalapítványnak ajánljuk fel, illetve a pécsi és a kaposvári klinikát segítenénk.”

Kazincbarcika minden városlakója és minden kolorfesztiválozó nevében kívánunk mihamarabbi felépülést Fricknek, és emberségből pedig jelesre vizsgázott Majka. Reméljük hamarosan újra a színpadon láthatjuk Marciékat.

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk