https://kolorline.hu/Drogprevenciós programsorozatot indított a Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány

Drogprevenciós programsorozatot indított a Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A drogprevenció volt a témája annak a színdarabnak, melyet a Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány új pályázatának nyitórendezvényén láthattak az érdeklődők március 27-én a Mezey István Művészeti Központban.

A projektnyitó „A Gyáva” című kétszemélyes színdarabbal kezdődött, melyben Kovács Krisztián, egy kábítószer-problémákkal küzdő fiút, Scherer Péter pedig az édesapját alakítja. (A darabról bővebben ITT olvashat).

Jaskó Judit, a Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány titkára érdeklődésünkre elmondta, a darab témája szervesen kapcsolódott a pályázathoz – gyakorlatilag megfogalmazta annak lényegét –, ezért is kezdték ezzel a programot.

– A Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány tavaly adott be ismét egy pályázatot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz, mellyel ebben az évben közel 5 millió forintot nyert. Ennek köszönhetően egy három hónapon át tartó 12 programsorozatból álló sorozatot indítunk, elsősorban általános és középiskolás gyerekeknek, fiataloknak, de lesznek programok szülőknek és pedagógusoknak, sőt családi rendezvényekkel is készülünk – részletezte Jaskó Judit, hozzátéve: az aktuális programokat mindig megtalálják majd a Kolor7 hetilapban.

Az ismertetőt követően A Gyáva című színdarab szereplői, Kovács Krisztián és Scherer Péter beszélgettek a résztvevőkkel azokról a témákról, melyeket a mű feldolgoz.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk