https://kolorline.hu/Digitális környezetvédelem – rendhagyó témanap a Surányiban

Digitális környezetvédelem – rendhagyó témanap a Surányiban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Környezetvédelmi digitális témanapot rendeztek április 4-én, a Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégiumban. 

A program keretében a diákok változatos, tematikus foglalkozásokon vettek részt, fizika, földrajz és informatika órákon dolgozták fel a környezetvédelem témakörét digitális, kooperatív módszerekkel. A témanap csúcspontjaként délelőtt egy nem mindennapi műtárgyat, egy digitális napórát is felavattak az iskolában.

Mint kiderült az óra azért digitális és azért napóra, mert az iskola tetejére felszerelt napkollektor segítségével, a nap energiáját a készülék felhasználja
 
A digitális témanap célja az volt, hogy népszerűsítse a digitális pedagógia módszertanát, valamint, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatikai órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. Vattay József, az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Gimnáziumának, Szakképző Iskolának és Kollégiumának igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a témaheteket központilag egy évvel ezelőtt rendezték meg, és a programsorozathoz a Surányi idén másodszor csatlakozott. 

Az egész napos program a napenergia felhasználását bemutató tabló avatásával és eredményhirdetéssel zárult.

További híreink

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

Harminc tanuló vett részt a Kazinczy tehetséggondozó programjában

Dátum: 2026. szept 22. 16:55

Hogyan kapcsolható össze a sport, a matematika, a kreativitás és az önismeret? Többek között erre kereste a választ az a komplex tehetséggondozó program, amely 30 általános iskolás tanuló részvételével valósult meg a Kazinczy Ferenc Tagiskolában.

Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás az Olympos lábánál

Dátum: 2026. szept 21. 19:32

A „Surányi Skills 2.0 – Nemzetközi mobilitás a tanulók és oktatók fejlődéséért” elnevezésű projekt keretében az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Turizmus-vendéglátás, Szépészet, valamint a Specializált gép- és járműgyártás ágazatának 21 fő tanulója szerezhet értékes külföldi szakmai tapasztalatot a 14 napos mobilitás keretében.

Ez jó kör volt: ~1100 futó a BorsodChem Kolorfutás Night 2026-on

Dátum: 2026. szept 20. 18:34

Igazán büszke lehet idén Kazincbarcika a sportos és közösségi szellemű városlakókra és környékbeliekre. Hat kategóriában mintegy 1100-an álltak idén rajthoz a város legnagyobb éves sportrendezvényén, a BorsodChem Kolorfutás Nighton. A sokéves hagyományú futóverseny ezúttal egy nagyobb versenyhármas, a Mozgásév egyik állomása. A Kolorfutás jól bevált Jótékonysági futamán idén a BorsodChem kiegészítésével 2,5 millió Ft gyűlt össze a helyi nevelési-oktatási intézmények támogatására.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk