https://kolorline.hu/Vásárral készültek a húsvétra

Vásárral készültek a húsvétra

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Első alkalommal rendezett Húsvéti Termelői Vásárt a Don Bosco Sportközpont. Az eseményen 23 termelő mutatkozott be a létesítmény parkolójában.

A rendezvény megnyitóján előbb Seres Ottó, a Don Bosco Sportközpont igazgatója, Vitális Gábor tartományi vikárius, Szaniszló János, a Kazincbarcikai Járási Hivatal vezetője, valamint Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket. Ezután Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere nyitotta meg a rendezvényt. A városvezető örömét fejezte ki, hogy a település újabb színvonalas programmal gazdagodott.

– Nemzeti sportvárosként kiemelten fontos számunkra az egészséges életmód. Én nagyon örülök annak, hogy ez a rendezvény létrejött itt a városunkban, hiszen ezek a termékek, melyek egyenesen a termelőktől vásárolhatók meg nemcsak ízletesek, de semmiféle adalékanyag nincsen bennük, ezáltal bizonyosan egészségesek is – mondta Szitka Péter.

A húsvétváró eseményen 23 termelő mutatkozott be termékeivel, melyek között a mangalica húskészítmények éppúgy megtalálhatók voltak, mint sajtok, tojások, borok, pálinkák, kézműves termékek, sőt önkormányzati kiállítók is érkeztek a vásárra, ők többnyire a vendéglátást biztosították. Seres Ottó érdeklődésünkre elmondta, a rendezvényt hagyományteremtő céllal szervezték meg.
– Régi tervünk volt már az, hogy megszervezzük ezt a vásárt, melynek ötlete Vitális Gábor plébános úrtól származik. A rendezvénnyel az volt a célunk, hogy a Don Bosco Sportközpont, mint egyházi intézmény, csatlakozhasson a húsvéti ünnepkörhöz – emelte ki Seres Ottó.

Az egész napos programot népzenei és néptáncműsorok színesítették, tárlat nyílt a sportközpontban húsvéti tojásokból, de volt többek között tojásfestő és húsvéti játszóház, egészségügyi előadás, lovagoltatás, sétakocsizás valamint állatsimogató is.

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk