https://kolorline.hu/Díjazták a megye legszebb ovis virágoskertjét

Díjazták a megye legszebb ovis virágoskertjét

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Második alkalommal vehette át az első helyezettnek járó oklevelet Marton Zsuzsanna és Sütő Lajosné vezette kis csapat a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Napsugár tagóvodájából, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által kiírt „Kertész leszek” pályázat eredményhirdetésén Edelényben.


Az oklevél mellé játékjutalomban részesültek a szorgos kezű gyerekek a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete jóvoltából. 
A gyermekek a szülők, nagyszülők és az óvodapedagógusok segítségével kis kertet alakítottak ki óvodájuk udvarán. A felnőttekkel együtt ásóznak, ültetnek, gereblyéznek. A csoportszobában palántákat nevelnek, amelyek tavasszal kiültetnek a virágládákba és a kiskertbe. Az előkészített földbe elszórt virágmagot együtt locsolják, gyomlálják és egészen őszig gondozzák. A virágmagokat begyűjtik, az évelő növényeket ládákba rakják, megfelelő helyen „teleltetik”. Ezáltal közvetlen tapasztalatot szereznek a növények, virágok fejlődéséről egészen a pici magtól a pompázó virágig.


Közben megtanulják a gyermek méretű szerszámok használatát, felelősséget éreznek a gondozott virágokért, a környezet védéséért, óvásáért, ezáltal alakul a környezettudatos szemléletük.

További híreink

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.

Asztaliteniszben mérték össze tudásukat a diákolimpikonok a Kazinczy Tornacsarnokban

Dátum: 2026. nov 06. 11:14

Nyolc iskola több mint harminc tanulója állt asztalhoz szerdán a Kazinczy Tornacsarnokban, ahol az asztalitenisz „B” kategóriás Diákolimpia körzeti döntőjét rendezték meg. A versenyzők nemcsak a körzeti helyezésekért, hanem a megyei döntőbe jutásért is küzdöttek.