https://kolorline.hu/Álomtételek a középszintű magyar érettségin

Álomtételek a középszintű magyar érettségin

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Egy Petőfi imázsáról szóló interjút kell elemezniük a középszinten érettségizőknek a hétfői magyar érettségin. A feladat részeként tíz, Petőfi imázsával kapcsolatos kérdésre kell felelniük, írja az Eduline.


Másodikként érvelés és gyakorlati szövegalkotás között választhatnak, ennek során egy 120-200 szavas szöveget kell előállítaniuk. Az érvelés feladatnál Tisljár Roland A humor szerepe és szerveződése a társas kapcsolatokban című doktori értekezésének egy részletét kapják, az abban szereplő állítást kell megerősíteniük vagy megcádolniuk.


A gyakorlati szövegalkotás részeként egy helyi közlekedési vállalat nyitott pozíciójára kell jelentkezni, ehhez kell motivációs levelet írni. Ezek már új típusú feladatok, középszinten idén változott a vizsga a tavalyihoz képest. A gyakorlati írásbeliség "Köznapi írásbeliség" néven átkerül emelt szintről középszintre. A szövegalkotási feladatlapon ez párban lesz az érveléssel, a diákok választhatnak a két feladat között.


A középszintű írásbeli érettségi vizsgán a műértelmező és a műveket összehasonlító feladat közül választhat a vizsgázó. Változás, hogy a fogalomlistát a vizsgakövetelmények nem tartalmazzák, mivel arról a kerettanterv rendelkezik.


Módosulások lesznek az értékelésben is, ezek a kerettanterv által elvárt követelményeket arányosan tükrözik. A helyesírás értékelése is megváltozik, a jó helyesírást jutalmazzák, ahelyett, hogy hibapontokkal csökkentené az eredményt.


Az emelt szintű írásbeli első feladata emelt szintű szövegértési és műveltségi feladatsor lesz, mivel a szakirányú továbbtanulásnál elengedhetetlen kompetencia a szakirányú szövegértés.
A mostani érettségiken összesen 108 500 diák ad számot tudásáról. A vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

Fotó: illusztráció/opont.hu/2015

Forrás:444.hu

További híreink

Asztaliteniszben mérték össze tudásukat a diákolimpikonok a Kazinczy Tornacsarnokban

Dátum: 2026. nov 06. 11:14

Nyolc iskola több mint harminc tanulója állt asztalhoz szerdán a Kazinczy Tornacsarnokban, ahol az asztalitenisz „B” kategóriás Diákolimpia körzeti döntőjét rendezték meg. A versenyzők nemcsak a körzeti helyezésekért, hanem a megyei döntőbe jutásért is küzdöttek.

A Kolorfund mint követendő példa – értékelték a beérkezett pályázatokat

Dátum: 2026. nov 06. 10:38

Kozmetikai, építőipari és informatikai területről is érkeztek pályázatok a Kolorfund idei kiírására. A pályázati alapra közel negyven kazincbarcikai székhelyű mikro- és kisvállalkozás jelentkezett, az értékelést szerdán kezdték meg az illetékes szakemberek. 2026-ban összesen 30 millió forint a támogatási keretösszeg.

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.