https://kolorline.hu/Fölényes győzelemmel harmadikok az Ördögök

Fölényes győzelemmel harmadikok az Ördögök

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi futsal NB II keleti csoportjának felső-házi rájátszásában az utolsó fordulót rendezték. A Kazincbarcika a Kincsem együttesét fogadta és győzött 4 góllal.

 

A mérkőzés előtt az volt a nagy kérdés, hogy az Ördögök megszerzik-e csoportjukban a harmadik helyet. A Kincsem ugyanis több győzelmének köszönhetően a borsodiak előtt állt a mérkőzés előtt. Irhás gyors góllal nyitott, amire a vendégek részéről Fülöp válaszolt. A gyors gólváltás után a félidőben végig többet támadó Kazincbarcika Irhás találatával vette vissza a vezetést. A félidőben 2-1-re vezetett a házigazda alakulat, de a hazai nézők érezték ez a sovány előny még kevés az üdvösséghez. A második játékrész elején villámgyorsan egyenlített Vörös révén a Kincsem, majd Fekete Viktor pár perccel később ismét az Ördögöknek szerezte meg a vezetést. Úgy tűnt a vendéglátók eldöntik a 3 pont sorsát, hiszen Kerekes gólja után már kettővel vezettek. A Kincsem vészkapussal próbálkozott és Csőke révén összejött a szépítés. Az egyenlítésre azonban már nem futotta, hiszen Fekete ismét 2 gólosra növelte a borsodiak előnyét. Fülöp találata után még felcsillant a vendégek előtt az egyenlítés reménye, de jött Dorogi, Lippai és Badalik és minden szertefoszlott. A házigazdák 4 góllal vezettek és meggyőző fölénnyel hozták az újabb hazai sikert. A lelkes hazai publikum felállva tapsolta a kedvenceket és kezdődhetett az ünneplés. A Kazincbarcikai Ördögök SE első NB II-es szezonjában 18 pontot szerezve a harmadik helyen végzett a keleti csoportban.

 

Kazincbarcikai Ördögök SE – Kincsem lovaspark SE 8-4 (2-1)

Kazincbarcika Don Bosco Sportközpont 800 néző

Vezette: Szabó F.

Kazincbarcikai Ördögök SE: Szacskó, Lippai, Irhás, Fekete, Dorogi.

Cserék: Pallós, Badalik, Kerekes, Szakáczki.

Kincsem Lovaspark SE: Balogh, Besenyei, Csőke, Fülöp, Vörös.

Cserék: Hámory, Mányi, Lovasi.

További híreink

Ötvenöt év a betegek szolgálatában: Dr. Erdei Sándor jubileumi köszöntése

Dátum: 2026. okt 17. 21:25

Különleges jubileumot ünnepelhet 2026-ban Dr. Erdei Sándor háziorvos. Október 15-én múlt pontosan 55 éve annak, hogy megkezdte orvosi pályáját Kazincbarcikán. Az évforduló alkalmából Szitka Péter polgármester személyesen köszöntötte fel a város díszpolgárát és Pro Urbe Kazincbarcika díjas főorvosát a rendelőjében.

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk