https://kolorline.hu/Versenyző dózsások Kárpátalján

Versenyző dózsások Kárpátalján

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

 „Virtuális barangolás a múltban” címmel rendeztek versenyt Kárpátalján május 8-án és 9-én, melyre Borsod megyéből 126 gyerek, 17 csapat érkezett.

A Dózsa György Tagiskolából T-34-es szöcskék fantázianévvel – melyet a Hermann Ottó Múzeumban egy rendhagyó történelem óra keretében találtak ki - indultak gyermekek a megmérettetésre. A verseny feladatai folyamatosan kerültek fel az „Elhallgatott történelem” című blogra, a honfoglalásról és a Gulág és Gupvi táborok feldolgozott anyagából. A verseny feltétele egy bemutatkozó videó volt, valamint egy makett a gulágtáborról. Sok munka után Szolyvára érkezve (az egykori kárpátaljai gyűjtőhelyen) az első megmérettés után, mécses gyújtással és a Himnusz eléneklésével emlékeztek a munkatáborokba elhurcoltakra. A verseny Munkácson, majd másnap a beregszászi főiskolán folytatódott a főiskolai tanárok zsűrizésével.

A dózsás csapat III. helyezést ért el, a makettjük pedig „Pedagógia díjat” kapott, mint a legjobban tanítható munkadarab. A makettek a beregszászi főiskolán maradtak a történelem tanításához.

Köszönet a csapatnak:

  • Balogh Lászlónak
  • Budai Bettinának
  • Illés Vandának
  • Kardos Dorinának
  • Kormány Ágnesnek
  • Pogány Eszternek
  • Tóth Ritának
  • Vélin Gábornak

Szentesi Mária (történelem tanár)

 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk